Magyar városnézős kalandjáték a Microsoft Imagine Cup döntőjében

forrás: Prím Online, 2015. június 6. 12:19

A Mistory egyetemistákból álló csapata képviselheti Magyarországot a Microsoft Imagine Cup globális döntőjében – jelentette be Jean-Philippe Courtois, a Microsoft International elnöke szerdán Budapesten, a korábbi és jelenlegi Microsoft Imagine Cup résztvevőkkel tartott háttérbeszélgetésen.

A Mistory csapat április végén nyerte meg Microsoft Imagine Cup magyarországi döntőjét, most pedig a regionális döntőben vívta ki a továbbjutás jogát. A legjobbak a globális döntőben a Microsoft vezérigazgatójának, Satya Nadellának is prezentálhatják ötletüket július 27-31 között Seattle-ben, ahol a zsűritől számos visszajelzést, tanácsot is kapnak majd. A technológiai partnerségen túl a legjobban teljesítő csapatoknak a projektjeik piacra viteléhez, – a verseny fődíjaiként – öttől ötvenezer dollárig terjedő pénzbeli támogatást is nyújt a Microsoft. A tavalyi döntőben a szegedi TEP csapata sikert sikerre halmozott a nemzetközi megmérettetésen virtuális állatkájával, amely mozgásra és egészséges életmódra ösztönöz.

A Mistory új élménnyé varázsolja a városnézést. Az alkalmazásukkal bármelyik városnéző túrát felfűzhetjük egy valós, vagy kitalált történetre, és ennek segítségével a városnézés olyan lehet, mint egy igazi kalandjáték, több állomással, ahol különféle játékos feladatokat oldhatunk meg. A fiatal fejlesztőknek arra is van ötletük, hogy mindezt hogyan tudja használni az üzleti szektor vagy akár a turisztikai iparág.

 



A Mistory alkalmazása a városnézést köti össze a kalandjátékok világával. Az applikációban az első, és eddig egyetlen elérhető város Budapest. A csapat felkérésére bárki írhat olyan érdekes fikciós történeteket a városról, amelyeknek a fővárosban sétálva a fehasználók maguk is részesei lehetnek. Aki például a „Gyilkosság a Deák téren” című sétára kattint, máris virtuális nyomozásra indulhat az ötödik kerületi Erzsébet téren található  „startmezőről”. A képzeletbeli nyomkeresés során pedig megismerheti Budapest nagyon is valóságos nevezetességeit és rejtett kincseit. Így miután – egy különleges élmény során – megfejtették a rejtélyt és megtalálták a gyilkost, új szemmel nézhetnek a városra.

A Microsoft Imagine Cup nem egyszerűen technológiai verseny: az egyetlen olyan a világon, amelyik kifejezetten diákoknak szól, és ahol nem elég egy ötletet megvalósítani, de azt egy működőképes vállalkozásként be is kell mutatni. Hogy a hazai csapatok esélyeit növelje, a Microsoft Magyarország idén is elindította az Imagine Cup Academy nevű képzését. A közel három hónapos felkészítés alatt a fiatal csapatok angol üzleti kommunikációt, prezentációs technikákat és üzleti képzést is kaptak a technológiai mentorálás mellett.
 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09