Magyar projekt a világ első ötven nyilvános, online tanárképzési programja között

MTI Sajtóadatbank, 2015. június 14. 10:33

Elindult az a magyar közreműködéssel készült online kurzus, amely bekerült az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Barack Obama által kiválasztott és ajánlott ötven tanfolyam közé.

Az UNESCO és a Univeristy of London által szervezett kurzus az információs és kommunikációs technológiák kisiskolai környezetbe integrálását tárgyalja. Ennek a pedagógusok képzésére vonatkozó részét dolgozta ki Turcsányi-Szabó Márta, a Samsung SMART School projekt kialakítása során. Ezt a programot válogatta be Obama elnök abba az ötvenbe, amelyet az amerikai tankerületi igazgatók teltházas, washingtoni éves közgyűlésén személyesen ajánlott az Egyesült Államok tanárainak figyelmébe 2014 novemberében - írták.
 

A közlemény szerint a program célja a diákok digitális írástudásának fejlesztése, valamint az, hogy a gyerekek a tanárokkal együtt élményteli, interaktív, hatékony oktatásban vegyenek részt.

 


 

"A digitális eszközöket nem tiltani kell a gyerekektől, hanem megtanítani őket az okos, fejlesztő használatukra. A Samsung SMART Schoolban alkalmazott technológiáknak és oktatási módszereknek köszönhetően nem csupán a diákok tanulás iránti lelkesedése nőtt meg jelentősen, hanem eredményeik is érzékelhetőbben jobbak a hagyományos módszerrel tanulókéhoz képest. A program során a csapatmunkát igénylő feladatokkal a közösséget is erősítették, tanulási szokásaikat is megreformálták" - mondta Turcsányi-Szabó Márta, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) egyetemi docense, a program szakmai vezetője.

Kulcsszavak: oktatás Samsung

Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Stanford Egyetem professzora szerint példaértékű a Széchenyi-egyetem és az ipar együttműködése

Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert, az amerikai Stanford Egyetem Hoover Intézetének professzora, aki az ellátási láncok biztonságossá tételéről tartott telt házas előadást a Győri Innovációs Parkban április 9-én. A kutató szerint az intézmény példaértékűen működik együtt az ipari szereplőkkel, segítve a hallgatók gyakorlatorientált képzését.

2024. április 16. 13:14

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09