Újabb rekordokat döntött az európai és a magyar e-kereskedelem

forrás: Prím Online, 2015. június 17. 13:21

Az európai e-kereskedelmi szektor átlagosan 14%-kal, a magyar mintegy 26%-kal nőtt 2014-ben.

Az európai e-kereskedelmi szektor 2014-ben is sikeres évet zárt. Azonban míg az európai átlagértékek most már lassuló növekedést mutatnak, a magyar e-kereskedelem növekedési száma az európai kontinens országai közül kiemelkedően magas értéket mutat és soha nem látott progresszív növekedési tempót vetít előre a következő 2-3 évre. Az Ecommerce Europe adatai szerint az európai e-kereskedelmi szektor forgalma elérte a 126.000 milliárd forintot (423 milliárd eurot), az eNet adatai szerint a magyar e-kereskedelem forgalma tavaly 273 milliárd forintot (kevesebb, mint egymilliárd eurot) tett ki. 

 

Wijnand Jongen az Ecommerce Europe elnöke szerint jó látni, hogy az európai e-kereskedelem ilyen jól teljesít. Világszinten az európai e-kereskedelmi piac szilárdan tartja a második helyét és csak az ázsiai piac előzi meg, mely első helyezését a még mindig kiaknázatlan kínai e-kereskedelmi szektornak köszönheti. A 2015-ös előrejelzések azt mutatják, hogy az európai e-kereskedelmi forgalom 12,5%-kal fog növekedni és ez azt jelenti, hogy tovább növeli előnyét a harmadik helyezett észak-amerikai régióval szemben. 

 

Ormós Zoltán, a SzEK.org elnöke azt emelte ki, hogy a magyar e-kereskedelem úgy tűnik, hogy hármas sebességbe kapcsolt és a kétszámjegyű növekedés (26%) gyorsíthatja a magyar piac felzárkózását az európai középmezőnyhöz. 

 

 

Az elektronikus kereskedelem a gazdasági növekedés egyik motorja 

 

Míg az e-kereskedelemben jelentős fellendülés tapasztalható Európában, addig a teljes gazdaság csak tavaly kezdte visszanyerni a válság előtti növekedési ütemét: az összeurópai GDP csak 1,6%-kal nőtt 2014-ben.  Az európai GDP-n belül egyre jelentősebb arányt képvisel az e-kereskedelmi szektor: míg az arányszám 2009-ben 1,27% volt, 2014-re már ez a szám 2,45%-ra nőtt. Az előrejelzések szerint az e-kereskedelem részaránya 2020-ra már a 6%-os mértéket is elérheti. 

 

Vannak más jelzőszámok is, melyek szintén az e-kereskedelem szárnyalását mutatják: 2014-ben már 715 millió B2C weboldal létezett és 4 milliárd internetes kereskedelemben vásárolt csomagot küldtek ki a vevőknek. Az e-kereskedelmi szektor által közvetve vagy közvetlenül létrehozott európai munkahelyek számát közel 2,5 millióra becsülik.

 

Az Egyesült Királyság a legnagyobb e-kereskedelmi piac Európában

 

Az Egyesült Királyság továbbra is őrzi vezető helyét a európai e-kereskedelmi piacok között: 14,7%-os növekedése azt jelenti, hogy 2014-ben 38.100 milliárd forint (127 milliárd euro) forgalmat bonyolított le. Összehasonlításképpen a német piac növekedése csak 12,3% volt és 21.300 milliárd forint (71 milliárd euro) forgalmat bonyolított le, míg a francia piac növekedése 11,2%, míg mérete 16.800 milliárd forint (56,8 milliárd euro) volt 2014-ben. 

 

Európa emelkedő csillagai Keleten találhatóak

 

A legnagyobb növekedési számokat a volt szocialista országok produkálták: mind az orosz, mind a magyar e-kereskedelmi szektor növekedése majdnem elérte a 26%-os mértéket. Az orosz piac mérete 5.640 milliárd forint (18,8 milliárd euro) volt, míg a magyar e-kereskedelmi piac 273 milliárd forint (0,91 milliárd euro) forgalmat bonyolított le. 

 

Lendületben a SzEK.org is

 

A magyar e-kereskedelmi piac hatékonyabb nemzetközi integrációjának elősegítése érdekében a SzEK.org a múlt hónapban belépett az Ecommerce Europe nemzetközi szervezetbe. Június 7-én Barcelonában a SzEK.org elnöke aláírta azt a szándéknyilatkozatot, mellyel Magyarország csatlakozott ahhoz az európai kezdeményezéshez, melynek keretében egységes európai minőségbiztosítási rendszert építenek ki és minőségbiztosító jelvényt adnak az arra érdemes webáruházaknak.  

 

Kép: hostgator.com

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09