Megjelent a Windows 10 előzetes verziójának új kiadása

Czipperer Dia, 2015. július 1. 16:56

Egy hónap van hátra, amíg a Microsoft Windows 10-es rendszerének végleges változata debütál. Azonban addig sem ül a babérjain a vállalat: bemutatták az előzetes verzió legújabb frissítését. Ma pedig újabb verzióval rukkolt elő a gyártó.

Július 29-én érkezik majd a Windows 10 végleges kiadása, addig azonban a Preview programban résztvevők számára frissítette a Microsoft a rendszert. A Windows 10 Preview build 10158-as változata megérkezett, és a Fast Ringre feliratkozók számára már elérhető a Windows Update-en keresztül.

 

A frissített kiadásban számos hibajavítás és fejlesztés található, valamint az új böngésző, a Microsoft Edge is elérhető a megújult néven, a Spartan helyett. Ráadásul „home” gombot is kapott a böngésző, valamint immáron más böngészőkből is importálhatók az egyes könyvjelzők. Az „új lap” fül is testre szabható lett, és jelszókezelővel is bővült a sor.

 

A vállalat ezen felül új gesztusokkal bővítette a Start menüt, és a tálcán is már világosan látszanak a különféle folyamatok. A töltődő alkalmazásoknál zöld sávot, a beavatkozást igénylő appoknál pedig a már ismerős narancssárga villogás látszik.

 

A Cortana is számos update-tel gazdagodott, egyebek mellett az Office 365 integrációt is megkapta, e-mailt is küldhetünk vele, anélkül, hogy gépelni kellene. A személyi asszisztens ezen felül a repülőjáratok és munkával kapcsolatos figyelmeztetéseket is jelzi.

 

A Microsoft a Photos alkalmazást is továbbfejlesztette, immáron az animált GIF képeket is támogatja. A Skype Wifi helyett pedig a Microsoft Wifi fogadja a felhasználókat.

 

Az update hagyományos frissítésként már letölthető. Azonban érdemes résen lenni, ugyanis most egy újabb verziót is kiadott a gyártó 10159-es build néven, mely további 300 bugjavítást tartalmaz. Ha valaki éppen a 10158-as verziót tölti le, miközben a 10159-et közzéteszik, egy hibaüzenetet kap (0x80246017). Ha ez történik, újra kell indítani a számítógépet, majd a beállítok menüpontban már látszik a legfrissebb 10159-es bulid verzió.

Build 10159 
 

A Microsoft egyébiránt különös figyelmet fordított a Windows 10 háttérképének elkészítésére. A vállalat egy San Franciscó-i művésszel, Bradley G. Munkowitzcal dolgozott együtt. Ha kíváncsiak vagytok, hogyan készült el a végleges dizájn, nézzétek meg az alábbi videót.

 

 

 

Forrás: Techspot.com

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05