Meghalt Satoru Iwata, a Nintendo elnöke

Vértes Judit, 2015. július 13. 11:24

55 éves korában elhunyt Satoru Iwata, a Nintendo elnöke. A Nintendo bejelentése jelenleg nem mondja ki egyértelműen, hogy ki veszi át a pozíciót, de úgy tűnik, Genyo Takeda és Shigeru Miyamoto igazgatókra számítanak.

Satoru Iwata halálát az epevezetékben található tumor okozta. Az előző évben többször is kezelték, de sajnos sikertelenül. Iwata 1983-ban került a Nintendo vállalathoz, és részt vett az EarthBound valamint a Kirby sorozat alkotásában. 2002-ben került a vállalat élére, ő volt az első vezető, aki nem az alapító Yamauchi család tagja.
 

A vállalat az ő irányítása alatt élte meg a GameCube kevésbé sikeres történetét, és a küzdelmes Wii U bevezetést. De elnöksége alatt vezették be az első mozgás irányítású játékokat, valamint a DS és 3DS megerősítette a Nintendo dominanciáját a játékkonzol-piacon. A vállalat az utóbbi időben kezdte el fejlesztéseit a mobileszközök világában is.

 

Nem szabad elfeledkeznünk Iwata személyes hatásáról sem. Sokak számára ő jelentette a Nintendo arcát. Talán sokan emlékeznek rá, ahogy udvarias, kedves módján mutatta be a legújabb játékokat a Nintendo Direct eseményén. Bárki is követi, a Nintendo szegényebb lett elvesztésével.

 

Forrás: Engadget.com

Kulcsszavak: Nintendo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05