A felhasználók dönthetik el, mi érdekli őket a Facebookon

Czipperer Dia, 2015. július 14. 14:32

Eddig a felhasználók teljes mértékben alá voltak rendelve a Facebook algoritmusának. most azonban változott a helyzet: ők maguk dönthetik el, mi a fontos tartalom számukra.

A Facebook a magyar felhasználók számára is elérhetővé tette azt az opciót, amellyel – egy kis időt rászánva – beállítható egyedi hírfolyam. Eddig ugyanis a közösségi oldalnak által relevánsnak ítélt tartalmak jelentek meg aktivitástól függően, viszont mostantól testreszabható, mi kapjon helyet a hírfolyamon.

 

Amikor egy adott oldalt kedvelünk, reménykedünk benne, hogy találkozunk is a bejegyzésekkel, ám ez nem mindig van így. Ha a Facebook úgy ítéli, nincs meg az elköteleződés, nem is mutatja az adott site posztjait, és sokszor már feledésbe is merül, mit is kedveltünk valójában.

 

Azonban most már arra is van lehetőség, hogy a felhasználók a „like”, vagy a „tetszik” gombra navigálva maguk döntsék el, biztosan szeretnék-e látni az adott oldal posztjait, vagy ezt rábízzák a Facebookra vagy az algoritmusra.


A fentebb látható két opció közül lehet választani. Ez tehát azt jelenti, ha nem kedveli valaki folyton az oldal bejegyzéseit, de a „Megjelenítés elsőként” opció mellett döntött a felhasználó, akkor is látni fogja a különféle bejegyzéseket, naprakészen.

 

Jó hír, hogy nem csupán oldalak esetében lehet ezt megtenni, hanem személyeknél is működik. A hírfolyam beállításainál adható meg ez a lehetőség. Ki kell jelölni azokat az embereket, oldalakat, akik érdekesek lehetnek, és a jövőben az általuk közzétett tartalmak biztosan megjelennek majd.

 

Egy adott felhasználó legfeljebb 30 oldalt vagy személyt választhat ki, ám ezek sorendje nem befolyásolja a megjelenítést.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05