A Microsoft gyerekekkel reklámozza a Windows 10-et [Videó]

Czipperer Dia, 2015. július 20. 15:27

A Microsoft a gyerekek erejét felhasználva promotálja legújabb operációs rendszerét, a Windows 10-et. 

„Ezek a gyerekek a Windows 10-zel együtt nőnek majd fel” – ez a kulcsmondata a Microsoft egyik legújabb reklámjának, amelyben a csöppségek vannak főszerepben. A vállalat összesen öt promóciós videót készített a Windows 10-hez, melyben a főszerepet a gyermekek kapták.

 

 

Egy másik videó például arra fókuszál, hogy a Windows 10 lesz a jövő, melyben az új generáció is szocializálódik majd. Ebben a világban nem kell majd emlékezni a jelszavakra vagy éppen a biztonság miatt aggódni.

 

A gyerekek képesek lesznek mosolyukkal bejelentkezni a rendszerbe, és minden kijelző megérinthető lesz majd. A webes tartalmak pedig minden eddiginél könnyebben megoszthatók lesznek, valamint színezni, firkálni is lehet majd rájuk.

 

 

A reklámok továbbá azt is sugallják, hogy ahogy a gyermekek is, úgy a Windows is óriási fejlődésen megy keresztül az évek során.

 

A Microsoft ezúttal tehát nem az unalmas technikai részleteket ragadta meg, hanem azt az érzést, hogy teszi jobbá a technológia az életünket.

 

Forrás: TheVerge.com

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05