Lassan már emlékeznünk sem kell, az eszközök megteszik helyettünk

forrás: Prím Online, 2015. július 23. 10:11

Kaspersky Lab új kutatásából kiderült, hogy a “Google Effect”, vagyis digitális világunk hozadéka, melynek köszönhetően az információk halmaza elérhető online, beleértve személyes adatainkat is, hatással van a memóriánkra. A tanulmány megállapította, hogy az európai internethasználók többsége nem emlékszik a fontos adatokra, dátumokra. 

A Kaspersky érdekes kutatást végzett. Kiderült, hogy az emberek többsége nem emlékszik a legfontosabb személyes adataira, így például a fontos telefonszámokra, a gyermeke számára (53%), a gyerekek iskoláinak (90%) vagy a munkahelyének (51%) a telefonszámára. Körülbelül a harmaduk nem tudta felidézni a partnere számát, és 10-ből 4-en nem emlékeztek gyerekkori otthoni vonalas telefonszámukra. 

 

A Kaspersky Lab kutatásában 6000 16 éves és idősebb fogyasztó vett részt, Európa hat országából. Az eredmények azt mutatják, hogy nem vagyunk képesek fontos információkat memorizálni, ami annak köszönhető, hogy ezt a feladatot olyan digitális eszközökre bízzuk, mint például az okostelefon. A megkérdezett 16 és 24 év közötti fogyasztók majdnem fele (43 %) azt mondta, hogy az okostelefonjában tart szinte minden információt, amire szüksége van.

 

A Kaspersky Lab ezt a jelenséget digitális amnéziaként definiálja: az információk elfelejtése a digitális eszközök használatának köszönhető. Mivel ezek tárolják számunkra a szükséges adatokat, így már feleslegessé válik a memorizálásuk. A tanulmány szerint a digitális amnézia minden korcsoportot érint, férfiakat és nőket egyaránt.

 

Nem meglepő módon a tanulmány azt is megállapította, hogy a digitális eszközökön és okostelefonokon tárolt adatok elvesztése vagy illetéktelen kezekbe kerülése nagyon sok felhasználót rosszul érintene. Tízből 4 nő – és ugyanez az arány a 16 és a 24 év közötti korosztályban – mélységesen szomorú lenne, ha az eszközein tárolt emlékek végleg elvesznének. Négyből 1 nő és a fiatalabb válaszadók teljesen kétségbeesnének, mivel ők csak az eszközeiken tárolják képeiket és a kapcsolati adataikat.

 

Ennek fényében különösen aggasztó, hogy a digitális eszközökre való egyre növekvő mértékű támaszkodás és az emlékek esetleges elvesztése okozta mély érzelmi hatás ellenére sem védik a fogyasztók Európa-szerte megfelelően az eszközeiket, és nem gondoskodnak az informatikai biztonságról, derült ki a felmérésből. Az okostelefonok és a táblagépek különösen rosszul védettek: csak minden harmadik okostelefon tulajdonos (36 %) telepít extra informatikai adatvédelmi szolgáltatást, és csak egynegyedük (23 %) teszi ezt meg tabletjével. Egyötödük (21 %) pedig egyáltalán nem védi eszközét semmilyen kiegészítő biztonsági programmal.

 

Az átfogó beszámoló, amelynek címe "A digitális amnézia növekedése és hatása: Miért kell megvédenünk azt, amire nem emlékszünk " megtalálható az alábbi linken

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05