Egymillió hirdetés Háztól-Házig szolgáltatással

forrás: Prím Online, 2015. július 23. 17:18

Az online hirdetési piac az elmúlt években robbanásszerűen növekedett Magyarországon, mely többek között a szolgáltatásba vetett bizalom erősödésének köszönhető. Ezt a bizalmat hivatott növelni a Háztól-Házig szolgáltatás, amelyet a Jófogás tavaly vezetett be, és ami mostanra beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

A Jófogás.hu online piactéren elérte az 1 milliót a Háztól-Házig szolgáltatással feladott hirdetések száma, ami bizonyítja, hogy a hirdetők számára megéri a minimális pluszköltség annak fejében, hogy az online kereskedelem szinte minden offline nyűgjét leveszik a vállukról.
 
A Háztól-Házig szolgáltatással ugyanis nem kell időpontot egyeztetni a vásárlóval, nem kell idegeneket beengednünk az otthonunkba, vagy várakozni a megbeszélt találkozóhelyen. „A GLS és a Jófogás.hu partnerségének segítségével létrejött Háztól-Házig ügyletek 96 százaléka volt sikeres, vagyis mindössze 4 százalék esetében adtak meg rossz címet, vagy utasították vissza a vevők a megrendelt terméket. A szolgáltatás tökéletesítéséhez az elmúlt időszakban mi is számos fejlesztést valósítottunk meg, hiszen egyértelműen látszik, hogy ez a szolgáltatás stabil jövőképet jelenthet az e-kereskedelmi piac minden szereplője számára. Volt olyan nap, amikor közel 13000 megrendelt csomagot szállítottunk ki a vevők részére” – mondta Farkas Gergely, a Jófogás.hu-val szerződésben álló GLS csomagszolgáltató ügyvezetője.
 
A szolgáltatással ráadásul a hirdetők piaca is kinyílt, hiszen immár nemcsak az elérhető közelségű vevők jöhetnek szóba, hanem akár az ország másik végében élők is. A GLS futárszolgálat több száz csomagot szállított már a legkeletibb megyeszékhelyekről a legnyugatabbra fekvőkbe és fordítva. A legnagyobb teljesített távolság 463 km volt a szolgáltatás indulása óta. A megyék lakosságszámához viszonyítva Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék a legaktívabbak. Előbbi az eladásban volt rekorder: ezer lakosra 106 darab csomag jutott, míg utóbbiban ezer lakosra 109 vétel jött létre eddig.
 
A potenciális vevőkör országos szintre emelésével a hirdetési idők is nagyon lerövidültek. A Jármű kategóriában átlagosan majd’ egy héttel gyorsította meg az adásvételeket a Háztól-Házig szolgáltatás, míg az Otthon, háztartás kategóriában is több nappal gyorsabban sikerült túladni a termékeken. A Háztól-Házig szolgáltatással feladott hirdetések negyede a Divat, ruházat kategóriából került ki. Ezt követi a Műszaki cikkek, elektronika kategória 21 és a Baba-mama kategória 18 százalékkal.
 
„A Jófogás és az OLX májusi fúziója óta az egykori OLX-es felhasználók között is gyorsan népszerű lett a Háztól-Házig szolgáltatás. Ezt bizonyítja, hogy a 2015. május 11-i összeolvadást követően az addigi napi átlag 850 Háztól-Háziggal feladott hirdetés száma hirtelen 1100 fölé nőtt, vagyis az újonnan csatlakozott ügyfélkör is igényelte mindazt a kényelmet, amelyet a szolgáltatás nyújt” ̶ mondta Palocsay-Zubor Géza, a Jófogás ügyvezetője. – „A rövid idő alatt elért 1 milliós hirdetésfeladási számmal a  Háztól-Házig szolgáltatás kijelölte azt az utat, amelyet az online hirdetési piacnak be kell járnia: vagyis, hogy az eladónak és a vásárlónak minél kevesebb feladata legyen a tranzakcióval kapcsolatban és ne csak az időbeli, hanem a fizikai korlátok is dőljenek le, amikor valaki szeretné eladni egy feleslegessé vált holmiját. A szolgáltatás sikerét visszaigazolja az is, hogy a Jófogást is üzemeltető nemzetközi médiavállalat több más országában is folytatnak már előrehaladott egyeztetéseket a szolgáltatás bevezetéséről”.
 
A bizalom erősödését az is jelzi, hogy a három legdrágább termék ára, amelyet Háztól-Házig szolgáltatással szállítottak ki, elérte a félmillió forintot. A legnagyobb értékű áruk címét két kamerás drón, illetve egy western nyereg birtokolja. Az 1 millió hirdetést összesen közel 100 ezer felhasználó adta fel, melyek 90%-a magánszemély volt.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az LG új tévéivel sosem látott megoldások költöznek a nappaliba

Ha azt gondoltuk volna, hogy a tévék már nem képesek tovább fejlődni, hát tévedtünk. Mesterséges intelligencia, elképesztő grafikus teljesítmény és kábelmentes kialakítás – az LG legújabb televíziói számos felhasználási lehetőséget és minden eddiginél lenyűgözőbb vizuális élményt kínálnak.

2024. április 16. 19:47

Már 250 SafeCross okoszebra védi a magyar gyalogosok biztonságát

2024. április 13-án, Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett 250. SafeCross okoszebrát.

2024. április 16. 18:10

Doom-klón és új játékok jelentek meg a HomeLAB-3-asra

A Neumann Társaság HCC szakosztályának pályázatán a több mint negyven évvel ezelőtt megjelent, házilag összeszerelhető magyar Homelab-3 hobbikomputerre készültek jóval későbbi vagy világszerte elterjedtebb számítógépekről ismert játékok, így például a Doom vagy a Wizard of Wor klónjai. A programozás fejlődését szemlélteti, hogy lelkes kóderek több generációval újabb platformok játékait tudták sikeresen adaptálni az ősgépre, csúcsra járatva annak képességeit.

2024. április 16. 16:36

Európában csökkent, Magyarországon változatlan a tévénézésre fordított idő

A televíziózás továbbra is meghatározó napi szabadidős tevékenység hazánkban annak ellenére, hogy Európa legtöbb országában, de a világ számos táján is csökken a televízió népszerűsége. A Föld népessége napi szinten 2 óra 25 percet tévézik. Az európaiak majdnem egy órával többet, átlagosan 3 óra 22 percet, míg mi, magyarok az ezredforduló óta töretlenül legalább négy órát ülünk a televízió képernyője előtt egy átlagos napon – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss elemzéséből.

2024. április 16. 14:55

A Stanford Egyetem professzora szerint példaértékű a Széchenyi-egyetem és az ipar együttműködése

Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert, az amerikai Stanford Egyetem Hoover Intézetének professzora, aki az ellátási láncok biztonságossá tételéről tartott telt házas előadást a Győri Innovációs Parkban április 9-én. A kutató szerint az intézmény példaértékűen működik együtt az ipari szereplőkkel, segítve a hallgatók gyakorlatorientált képzését.

2024. április 16. 13:14

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09