Már több mint százezer oldalletöltésnél tart az új pályázati honlap

forrás: Prím Online, 2015. augusztus 4. 11:14

Kimagasló látogatottsággal, alig egy hét alatt 105 ezer oldalletöltéssel startolt a Magyar Fejlesztési Központ által létrehozott új, magyar nyelvű pályázati honlap, a www.palyazatokmagyarul.eu. A közvetlen uniós források lehívásának megkönnyítését célzó, a tagországokban egyedülálló, felhasználóbarát internetes felületet legnagyobb számban a vállalkozásfejlesztés iránt érdeklődők keresték fel.

A látogatók harmada az indulás pillanatában közel hetven nyílt pályázatot bemutató honlap vállalkozásfejlesztést ösztönző nyílt pályázataira kattintott. Nagy érdeklődés övezi a többi uniós szakpolitikai program elnyerhető forrásait is: a tudomány és innováció, a kulturális és civil kezdeményezések, a környezet- és klímapolitika, az oktatás és ifjúság, az egészség-sport aloldalait közel egyenlő megoszlásban, tíz-tíz százalékban keresték fel a pályázni kívánók. A www.palyazatokmagyarul.eu sikere igazolja azt a kormányzati szándékot, hogy a közvetett támogatások mellett az ún. közvetlen uniós kifizetésű források elnyerésében is segíteni kell a magyar pályázókat országhatáron innen és túl. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter javaslatára, Kiss Antal miniszteri biztos vezetésével ennek a célnak a megvalósításáért jött létre a budapesti székhelyű, brüsszeli képviselettel is rendelkező Magyar Fejlesztési Központ.

A 2014-2020 közötti ciklusban több mint 130 milliárd euró értékű közvetlen forrás nyílik meg évente több mint félezer pályázatban. A pályázatok döntően konzorciálisak, több országból származó résztvevők összefogásával is elnyerhetők. Az állami szervek, háttérintézmények, civil szervezetek, alapítványok, cégek és önkormányzatok által megszerezhető támogatások feldolgozása folyamatos: a www.palyazatokmagyarul.eu felületén az idei év végéig további hatvan-hetven pályázat megjelenése várható.

Az internetes platformmal egy időben elindult a www.nyeromagyarok.eu oldal is, amely képekkel illusztrálva mutatja be a már megvalósult, sikeres pályázati történeteket.

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Női szakemberekkel mutat példát a fiataloknak az IVSZ és a WiTH

Március 20-án délután második alkalommal adták át az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) együttműködésében meghirdetett 40 év feletti női példaképek a digitális gazdaság területén pályázat díjait. A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán megrendezett gálán négy kategóriában hirdettek nyertest, továbbá a szakmai zsűri egy olyan különdíjat is átadott, amellyel minden évben egy, a szakterületén kiemelkedően teljesítő pedagógus munkáját ismerik el.

2024. március 21. 17:55

Napelemes pályázat: ezek az akkumulátorok legnagyobb buktatói

Senki nincs még elkésve, aki igényelni szeretné a napelemekből és energiatárolóból álló rendszerekre kiírt Napenergia Plusz Program vissza nem térítendő támogatását, de elővigyázatosnak kell lenni. Házi Ádám, a Wagner Solar Hungária Kft. fejlesztési igazgatója felhívta rá a figyelmet, hogy nem minden akkumulátor tudja működtetni a rendszert áramszünet esetén, de arra is ügyelni kell, hogy a telepített eszközök kompatibilisek legyenek egymással. A szakértő szerint érdemes olyan kivitelezővel együtt dolgozni, aki a pályázat megvalósítása után is a rendelkezésünkre áll.

2024. március 14. 13:04

Digitális készségek fejlesztését célzó hazai projektek indulhatnak egy rangos európai díjért

Az Európai Digitális Készségfejlesztési Díj keretében öt kategóriában díjazzák a kontinensen élő emberek digitális kompetenciákkal való felvértezése iránt elkötelezett európai, köztük magyarországi projekteket és szervezeteket. Az IVSZ szerint a digitális készségek fejlesztése a gazdaság versenyképessége szempontjából elengedhetetlen – hiszen a hazánkban élő 16-74 év közötti felnőttek fele nem rendelkezik alapszintű digitális kompetenciákkal, pedig ezek nem csak a hétköznapi ügyintézést könnyítik meg, hanem a munkahely megtartásában és megszerzésében is fontos szerepük van. Ezért is különösen fontos összegyűjteni és megmutatni a készségfejlesztéssel kapcsolatos nemzetközi és hazai jó gyakorlatokat minél szélesebb körben. 

2024. március 7. 17:48

Újabb izgalmas találmányok nevezhetnek a Magyar Ipari Célgép Nagydíjra

A hazánkban megvalósuló külföldi ipari beruházások alapján számíthatunk arra, hogy a célgépgyártók iránti igény a közeljövőben nőni fog, és a már eddig is jelentős nemzetgazdasági szerepén nagyot fog lendíteni ez a szektor. Ebben segít a Magyar Ipari Célgép Nagydíj, amelyet idén immár negyedik alkalommal hirdetnek meg.

2024. február 22. 10:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05