A Facebookon jeleskedő magyar politikusok a Twitteren sereghajtók

forrás: Prím Online, 2015. augusztus 8. 12:06

A Facebookon jeleskedő magyar politikusok a Twitteren sereghajtók – állapítja meg a Szegedi Tudományegyetem Politológiai Tanszék kutatócsoportjának tanulmánya. A vizsgált magyar képviselők kétharmada ír rendszeresen hozzászólásokat a Facebookon, a női politikusok gyakrabban, mint férfi kollégáik. A kutatómunkába bevont szegedi egyetemisták megállapították: a magyar képviselők közösségi média-használata ambivalens.

Egyetlen kérdést tettek fel a szegedi politológia szakos hallgatók még 2011-ben 386 képviselőnek: „Mi a kedvenc tévé műsora?” A politikusoknak alig több mint 20 százaléka válaszolt az egyetemisták emailjére. E kutatás folytatásaként a 2013-ban indított nemzetközi projektükbe Kanadától Új-Zélandig 10 országot vontak be. – Feltételeztük, hogy ha nem emailen, akkor a közösségi oldalakon, vagyis a Facebookon és a Twitteren tartják a kapcsolatot a politikusok a választóikkal. Arra voltunk kíváncsiak, hogy mit és hogyan beszélnek a közösségi média-felületeken a politikusok – mondta Merkovity Norbert, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Politológiai Tanszék tudományos munkatársa az általa irányított, 2015 júniusában zárult kutatásról. A munkába eddig több mint félszáz szegedi egyetemi hallgató is bekapcsolódott.


A kutatásban 10 ország parlamenti képviselőinek kommentelési szokásait vizsgálták – 10 százalékukat követték nyomon. Ebben a tíz százalékban a magyar politikusoknak egyébként a 100 százaléka benne van – ugyanis közülük csak nagyon kevesen használják ezt a közösségi médiumot. A tömör üzenetek közzétételére alkalmas Twitter-aktivitás 66 százalék feletti az angolszász országokban. A twitterezők fő jellemzője a pozitív tartalmú hozzászólás. A negatív, vitát gerjesztő kommenteket hanyagolják.


– Tartani a kapcsolatot a választókkal! Ez a politikusi szándék érvényesül, ám nem interaktív a kapcsolat, hanem egyirányú. Közli a képviselő, hogy hol járt, kivel találkozott, mikor adott interjút – állapította meg Merkovity Norbert. – Ez átláthatóságot ad, de nem valós, vagyis nem kétirányú a kommunikáció. Még a Facebookot sem használják arra, amire való. Ugyanakkor így megkerülhetik a hagyományos médiát. A politikusok önmaguk mediatizálását hajtják végre úgy, hogy maguk választják meg azt a témát, amiről a követőikkel „beszélgetnek”.


A Facebookon profillal rendelkező és a vizsgálatba bevont magyar politikusok kétharmada használja a „csevejt”, vagyis beszélget követőivel. E kategóriában a 10 vizsgált ország közül a legjobbak a magyarok. A magyar mintában szereplő politikusok írták a legtöbb hozzászólást Facebookon, ugyanakkor Twitteren egy darabot sem. A követőire reagáló politikusi csoportban a harmadik helyezett a hazai gárda. Aktivitás alapján az ellenzékiek viszik a pálmát, a kormánypárti honatyák visszafogottabbak – az SZTE ÁJTK fiatal kutatóinak tanulmánya szerint.
 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

A márkák megítélése szenvedhet kárt a visszaeső életszínvonal miatt

Az összes vizsgált szempont szerint romlott a fogyasztói elégedettség az elmúlt egy évben a KPMG Customer Experience Excellence globális kutatása szerint. A jelenség mögött első sorban a globális megélhetési válság áll. Ugyanakkor a pandémia idején a márkák részéről tapasztalt odaadó hozzáálláshoz képest a mostani krízisjelenségek kezelésében nem érzik a fogyasztók a cégek részéről a partneri hozzáállást. Míg például a covid okozta fogyasztói nehézségeket közös összefogással lehetett megfelelően kezelni, a mesterséges intelligencia kérdésében akár a front ellentétes oldalára is rendeződhetnek a szolgáltatók és a fogyasztók – hívja fel a figyelmet jelentésében a KPMG.

2024. március 27. 13:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05