Magyarországon az egyik legnagyobb az infokommunikáció súlya a GDP-ben

MTI Sajtóadatbank, 2015. szeptember 25. 13:30

Magyarországon az egyik legnagyobb az infokommunikáció súlya a GDP-ben az Európai Unió országai közül - mondta el Vityi Péter, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) alelnöke a Világgazdaság konferenciáján.

Az IVSZ kutatása szerint a szoftver és szolgáltatásexport 400 milliárd forint volt tavaly, ami a teljes magyar export 1,7 százaléka. A hozzáadott érték azonban ennél sokkal nagyobb, a teljes magyar export 7,5 százaléka. Az exportnál négyszer gyorsabban nő az infokommunikáció kivitele – mutatott rá Vityi. Szerinte ha négy-öt éven belül sikerül duplázni az informatikai exportot, az egyenértékű lenne azzal, mintha két Audi gyár betelepülne Magyarországra

„Minket a Schengen se nagyon zavar abból a szempontból, hogy exportáljunk” - mondta Vityi, utalva arra, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a konferencián korábban kijelentette: a schengeni belső határok visszaállítása problémát okozhat a magyarországi autógyárak termelésével kapcsolatban is.


Az Ericcson egy hazai munkahellyel 20 millió forint exportot generál, az NNG világpiaci részesedése 60 százalékos, a LogMeIn piaci kapitalizációja pedig nagyobb, mint a Magyar Telekomé – sorolta a sikereket. „Tíz év alatt a Margit körúti irodából eljutott oda a LogMeIn, hogy nagyobbakká váltak, mint a Telekom” - mutatott rá. Szerinte mindez azt bizonyítja, hogy a lehetőségek tárháza végtelen.

Jelenleg 10 ezer informatikai állás van meghirdetve Magyarországon, és még 5 ezret fel tudnának venni a cégek ezen felül. Az informatikai export legnagyobb gátja a szakemberhiány, de kellene iparpolitikai akcióterv is – fejtette ki az IVSZ alelnöke.

Szerinte fontos lenne a mérnökképzés és szakképzés erősítése, a műszaki- és informatikai képzés népszerűsítése és a lemorzsolódás csökkentése – fejtette ki. Szükség lenne a digitális oktatás megújítására is. „Komplex javaslatcsomag kell a köznevelés digitáliskészség fejlesztő képességének javításához” - mondta. Úgy számol, hogy az informatikai export duplázható lenne, ha megvan a megfelelő szakembergárda.

 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05