Megalakult a Nemzeti Kibervédelmi Intézet

MTI Sajtóadatbank, 2015. október 2. 08:31

Október elsejével megalakul a magyarországi kibervédelmi szervezetrendszert magába foglaló Nemzeti Kibervédelmi Intézet.

A BM közleményben felidézték, a kormány 2013. március 21-én kormányhatározatot fogadott el Magyarország nemzeti kiberbiztonsági stratégiájáról. Ennek célja - a kibertér biztonsági környezetének elemzése alapján - azon nemzeti célok, stratégiai irányok, feladatok és átfogó kormányzati eszközök meghatározása, amelyek alapján az ország érvényesíteni tudja nemzeti érdekeit a globális kibertér részét képező magyar kibertérben is. Ezt követően, 2013. április 15-én az Országgyűlés elfogadta az állami és önkormányzati szervezetek elektronikus információbiztonságáról szóló törvényt, amelynek alapján létrejött a magyarországi kibervédelmi szervezetrendszer.
 

Ezen belül megalakultak különböző munkacsoportok, együttműködési fórumok, a kibervédelmi koordinátor és tanács, a Kormányzati Eseménykezelő Központ (GovCERT), az ágazati CERT-ek, a Nemzeti Elektronikus Információbiztonsági Hatóság, valamint a szakhatósági feladatokat, gyakorlatilag a sérülékenységvizsgálatokat ellátó, a Nemzeti Biztonsági Felügyelet szervezeti keretein belül működő Cyber Defance Management Authority (CDMA csoport).
 

Az új intézet magába foglalja a jövőben a Kormányzati Eseménykezelő Központot, a Nemzeti Elektronikus Információbiztonsági Hatóságot, és koordináltabb, hatékonyabb feladat-végrehajtást és információáramlást tesz lehetővé.
 

A BM kiemelte: "a hazai állami elektronikus információs rendszerek biztonsága az elmúlt években határozott fejlődésnek indult, azonban a teljes körű biztonsági szint eléréséhez még sok a tennivaló".
 

Közölték, a már meglévő és biztonságilag hiányos rendszereknél következetesen végig kell vinni a törvényben megfogalmazott, a biztonsági szint emelését előíró folyamatokat, az újonnan fejlesztendő rendszereknél pedig kiemelt figyelmet és megfelelő pénzügyi erőforrást kell fordítani az elektronikus információbiztonság kialakítására.
 

Emellett minden szinten növelni kell az információvédelem tudatosítását, ugyanis kizárólag technikai eszközökkel nem vagy csak irreálisan magas költségekkel valósítható meg az állami rendszerek védelme - írta a BM, hozzátéve: a biztonságtudatos magatartás és a biztonsági technikai fejlesztések, valamint az azokhoz kapcsolódó szervezetrendszer - ezen belül a Nemzeti Kibervédelmi Intézet - hatékony működtetése együttesen szükséges a megfelelő kiberbiztonsági szint biztosításához.

Kulcsszavak: security kiberbiztonság BM

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05