A marsutazás kulisszatitkai

forrás: Prím Online, 2015. október 5. 17:22

A NASA missziója a Mars felé nem egy egyszerű küldetés, a NASA a legjobbjait hozza össze a misszió mihamarabbi sikeres teljesítése érdekében. Azonban ahhoz, hogy az első ember a Marsra lépjen még számos hátráltató tényezővel kell megküzdeniük a tudósoknak és mérnököknek. Annak érdekében, hogy többet megtudjunk a ma még lehetetlennek tűnő utazásról, a BBC Worldwide csapata a legelismertebb tudósokkal és mérnökökkel találkozott

A megoldás sajnos sokkal bonyolultabb, mint ahogy azt az ember először gondolná. A NASA jelenleg is olyan projekten dolgozik, amelynek köszönhetően akár 20 éven belül elsőként egy fiatal nő léphet a vörös bolygóra. A becslések szerint a vörös bolygóra való utazás több mint két évig fog tartani. Annak érdekében, hogy többet megtudjunk a ma még lehetetlennek tűnő utazásról, a BBC Worldwide csapata a legelismertebb tudósokkal és mérnökökkel találkozott, akik folyamatosan azon dolgoznak, hogy új rakétákat és űrruhákat fejlesszenek, melyek lehetővé teszik a hosszú út sikeres megtételét.


Az emberiség talán egyik legnagyobb álma válna valóra ezzel a misszióval, és végre kiderítenénk, hogy tényleg van-e élet a Marson. Jelenleg két felszíni kutatószonda is vizsgálja a Mars felszínét, melyek minden nap felvételeket és fontos adatokat küldenek a NASA csapatának. A NASA kutatócsapata azonban egyre és egyre többre vágyik, és a közeljövőben egy expedíciós csapatot küldene ki a Marsra.  


Az eddigi Mars missziók nagyrészt kudarcba fulladtak, így a NASA csapata nehéz és veszélyes feladat elé néz. Nézzük hát meg, mi is szükséges egy ilyen küldetés teljesítéséhez.

 


1.    A rakéta építéséhez való tér


A NASA űrkutató ügynökségének először is fel kell építenie a hatalmas építményt, melyben a összeszerelik a rakétát és útnak bocsátják azt, amely már egy komoly kihívás a mérnökök számára. A rakétát várhatóan csak 2017-ben fogják tesztelni, addig is meg kell találniuk a legtökéletesebb megoldást.


2.    Az utazáshoz való üzemanyag és egyéb szükségletek


Mivel az út körülbelül két évig fog tartani, így valószínűleg a rakétán elhelyezető üzemanyag mennyisége nem lesz elég az útra. A tudósok azonban abban bíznak, hogy a Mars gravitációs ereje esetleg magához vonzza majd az űrhajót, és ilyen módon tartalékolni tudnak majd az üzemanyaggal. A másik megoldandó feladat a két évre való élelmiszer és víz elraktározása lenne, ami elég kell hogy legyen egy 8 főből álló csoportnak.


3.    A csapat


Nagyon nehéz feladat áll a csapat előtt. Az expedíció során lehet, hogy sokan álmatlanságot vagy akár a depresszió tüneteit fogják észlelni magukon. Ezekre fel kell készíteni mind testileg és mind lelkileg is a csapattagokat. Világszerte kiképzett asztronauták vesznek részt teszteken, ahol például 500 napig kell egy szimulátorban élniük. Ezen kívül számos fizikai állapotot mérő feladatot kell teljesíteniük, mert csak a legjobbak vehetnek részt ezen a küldetésen.

Olyan csapatot szeretne kiküldeni a NASA, amelynek férfiak és nők is egyaránt a tagjai. Mivel a misszió előzetes becslések szerint 2033-ban megy majd végbe, a  jövő űrutazói most még az iskolapadot koptatják. A tudósok egyik legnagyobb kihívása kideríteni, hogy milyen hatása van az emberre a 15 hónapig tartó gravitációmentes közegben töltött idő. Egy kísérlet során a kiválasztott önkénteseknek 70 napig kell horizontális helyzetben lenniük, vagyis fekve. Mindent így kell megoldaniuk. Fekve kell reggelizniük, zuhanyozni, vizsgálatokon részt venni. Az edzéseket is vízszintes helyzetben kell elvégezniük. Nagyon fontos a kutatók számára, hogy megtalálják azt a módszert, amivel az űrpilóták izmai és ereje nem gyengül majd el az utazás alatt. Hiszen ha el is jutnak a vörös bolygóra, ott elengedhetetlen számukra a jó állóképesség.

 


4.    Élet a Marson


A jó hír az, hogy az időjárás a Marson nem túl változékony. Mérések szerint nagyon száraz és  szeles az idő. A rossz hír azonban az, hogy amikor van egy nagyobb időjárás változás vagy egy nagyobb vihar jön a bolygóra, az hónapokig is eltarthat és a nagy por miatt nehezebb az ott tartózkodás. Így a következő generáció szkafanderét úgy tervezik majd meg, hogy az időjárást könnyen át lehessen benne vészelni.


5.    A hazaút

 

Egy ember élete túl értékes ahhoz, hogy elküldjünk valakit a Marsra, anélkül, hogy a hazajutásra is gondolnánk. Ez egy annál nehezebb feladat a NASA számára, de a tapasztalt tudósok a hazautat is lehetővé teszik. Például, a vízraktár pótlására a kutatók megpróbálják felderíteni, miként lesznek képesek az űrutazók a vizeletükből vizet előállítani a fedélzeten.


Mint minden alkalom során, a NASA kutatócsoportja most is a korábban alkalmazott sikeres módszereik szerint dolgoznak és egy fantasztikus álmot váltanak valóra az előzetes kísérletek és ötletelések segítségével. Az ember a legkíváncsibb teremtmény mind közül, és így a NASA embereit is a kíváncsiságuk hajtja. A BBC Earth azonban most lehetővé teszi, hogy a hétköznapi emberek is bepillanthassanak a kulisszák mögé. A stábnak sikerült engedélyt kapni a NASA kutatóintézetébe, és az izgalmas mindennapokat egy színes sorozatba foglalni. A magyar nézők is megnézhetik az elképesztő látványt nyújtó  Man on Mars – Mission To The Red Planet című műsort a BBC Earth-ön 2015. október 8-án 22 órakor.

 

Kulcsszavak: Mars űrkutatás tudomány BBC

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09