Ötből négy rosszindulatú támadás komoly problémát jelent a felhasználóknak

forrás: Prím Online, 2015. október 23. 11:31

A Kaspersky Lab és a B2B International felmérése kimutatta, hogy az internethasználók közel fele (45%) találkozott rosszindulatú programokkal az elmúlt egy évben, és a legtöbb esetben (81%) ez negatív hatással volt mind a felhasználókra, mind az eszközeikre.

A rosszindulatú programok a legtöbb esetben a felhasználókra és az eszközökre is negatív hatással vannak. Ezt támasztja alá a legfrissebb kaspersky és B2B International felmérés. A rosszindulatú programok főként windowsos számítógépeken fordultak elő, a Windows felhasználók 83%-a nyilatkozta azt, hogy az elmúlt 12 hónapban kár érte őket. Azonban az Android és Mac OS X felhasználók sem immunisak, ugyanis 13, illetve 6%-uk számolt be fertőzésekről saját eszközeiken.

 

Az európai felhasználók 5%-a úgy véli, hogy az eszköze azután vált fertőzötté, hogy egy gyanús honlapot látogatott meg. Valaki más USB meghajtóját, egy másik fertőzött eszközt, valamint egy legitim programként álcázott fertőzött alkalmazás telepítését a megkérdezettek 8%-a nevezte meg a fertőzés okaként. A megkérdezettek 7%-a azt mondta, hogy eszköze egy e-mail melléklet megnyitása után fertőződött meg, míg a megkérdezettek nagyobb része, 13%-a, nem tudta megmondani, hogyan került a rosszindulatú program a készülékére.

 

Ötből négy fertőzés okozott jelentős problémát az érintetteknek. Leggyakrabban (35%-ban) a felhasználók a számítógép teljesítményének lassulását észlelték, 30%-uk tapasztalt zavaró reklámokat (például a böngésző nem kívánt weboldalakra irányította őket), és a megkérdezettek 20%-a talált kéretlen programokat készülékén. A fertőzés legveszélyesebb következményei között szerepelt az operációs rendszer beállításainak megváltoztatása a felhasználó tudta nélkül (17%), a személyes adatok elvesztése (10%), vagy ellopása (8%), a jogosulatlan publikálások, vagy közösségi oldalakon történő lájkolások (9%) és a webkamera meghackelése (6%).

 

Mi több, a válaszadók 11%-a említette, hogy fizetniük kellett a kiberbűnözőknek, hogy feloldják készülékük blokkolását, vagy dekódolják személyes fájljaikat (6%) egy ransomware fertőzés után. Összességében minden harmadik felhasználó (33%) tapasztalt pénzügyi veszteségeket egy rosszindulatú fertőzés következményeként. Ugyanúgy, ahogy a bűnözőknek váltságdíjat kell fizetni, az áldozatoknak pénzt kell költeniük az adatok vagy az eszköz helyreállítására, valamint a fertőzés hatásának kiküszöbölésére szolgáló szoftverekre, sőt egyes esetekben új eszközt kell vásárolniuk. A pénzügyi veszteséget okozó esetekben a támadás átlagos költsége elérte a 140 dollárt.

 

A Kaspersky Internet Security – multi-device 2016 és a Kaspersky Total Security – multi-device termékek megvédik a Windows, OS X és Android alapú készülékeket. A megoldásokat arra tervezték, hogy megvédjék a felhasználókat egy sor fenyegetéstől, beleértve a jelszólopásra szakosodott rosszindulatú programokat, a webkamerákhoz való jogtalan hozzáféréseket, a titkosító malware-eket, valamint a népszerű alkalmazások sérülékenységeit. A Kaspersky Lab eszköztára ingyenes alkalmazásokat is tartalmaz különféle platformokhoz, amelyekkel átvizsgálhatja eszközeit a fertőzések és biztonsági rések kiderítése érdekében.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09