A Dell bejelentette EdgeGateway 5000 sorozatát

forrás: Prím Online, 2015. október 27. 16:33

A Dell bemutatta kifejezetten épület- és gyárautomatizálási szektorok számára kialakított új, EdgeGateway 5000 sorozatát. Az ipari felhasználásra tervezett, kibővített bemeneti és kimeneti felületekkel, széles működési hőmérséklet-tartománnyal, valamint a Dell adatelemzési képességeivel rendelkező számítástechnikai megoldás élenjáró alternatívát kínál az IoT piac jellemzően költséges és jogvédett ajánlataival szemben.

Az IoT fő célja, hogy az érzékelők által generált adatok felhasználásával támogassa a megfelelő döntések meghozatalát. Ugyanakkor az IoT-eszközök a nagy mennyiségű adat mellett újabb kihívásokat is generálnak: a Harbor Research becslése szerint 2020-ra az intelligens rendszerek több mint 194 petabájtnyi adatot állítanak majd elő. Az új, decentralizált, helyhez kötött adatok puszta mennyisége és kezelésének összetettsége gyorsan túlterheli a hagyományos környezeteket és elemző eszközöket. A sokoldalú átjárók segítségével azonban csökkenthető ez a terhelés, mivel a kivitelezett végponti elemzések meghatározzák azt, hogy mely adatok kezelésére, majd szűrésére vagy tárolására van gyorsan szükség.

 



A Dell EdgeGateway a hálózat peremén található eszközök és az érzékelők közelében működik. A megoldás helyi elemzések és egyéb köztes szoftverek segítségével fogadja, összevonja, elemzi az adatokat, majd kizárólag a hasznos adatokat továbbítja a felhőbe vagy az adatközpontba, így a drága sávszélesség használata minimálisra csökken. A szintén új Dell Statistica adatelemzési képességeknek köszönhetően a Dell elemzése a köztes szoftverekre is keterjed az átjárókon. Ennek köszönhetően a vállalatok a hálózat végpontjain is kihasználhatják a felhőalapú számítástechnika előnyeit, gyorsabban és biztonságosabban juthatnak hozzá üzleti információkhoz, valamint jelentősen csökkenek az adatok felhőn keresztüli átvitelének költségei, így pénzt is megtakaríthatnak.

A Dell teljes körű IoT-támogató megoldásai


Az EdgeGateway 5000 a Dell IoT-támogatást célzó teljes körű megoldás- és szolgáltatás kínálatának legújabb tagja, mely választási lehetőséget és rugalmasságot biztosít az ügyfeleknek az IoT-rendszerek végponti, felhőbeli vagy adatközponti elemzéssel ellátott felépítéséhez. A Dell világszínvonalú felügyeleti megoldásainak kihasználásával szerveztek csökkenthetik az összetettséget és növelhetik a biztonságot. Az átjáró eredeti berendezésgyártók (OEM-ek) számára is elérhető, akik beépíthetik azt a megoldásaikba, az épület- és gyárautomatizálási ügyfelek pedig adatközpont-megoldásokra, fejlett elemzésekre és digitális szolgáltatásokra is kiterjedő IoT-stratégiájuk részeként alkalmazhatják. Az ügyfelek számára emellett elérhetőek a Dell támogatási és telepítési szolgáltatásai, többek között a termék életciklusát lefedő ProSupport teljes körű hardvertámogatása is. A támogatással a vállalatok maximálisan kihasználhatják az átjárókörnyezetet, és minimálisra csökkenthetik a karbantartásra fordított időt.

Az ELM Energy nevű cég a Dell átjáróit használja fel a fenntartható energia biztosításához. A vállalatnál az ELMFieldSight vezérlője automatizálja a döntési struktúrákat, amelyek az elosztott energiaforrások – mint például a nap vagy a szél –, a tartalék generátorok és a hagyományos távvezeték-hálózati források között váltanak. A rendszerek emellett az ügyfelek döntését is segítik abban, hogy mikor érdemes többletenergiát visszatáplálni a nyílt piacra.


A Dell EdgeGateway 5000 sorozat előnyei

 

  •     Falra szerelhető és olyan szélsőséges hőmérsékletű helyeken is működtethető, mint például kazánházak, vagy sivatagok.
  •      A nagy kiterjedésű I/O struktúra korábbi soros kapcsolásokat ((RS-422/485, CAN busz) és a modern vezetéknélküli hálózatokat (Wi-Fi, 802.15.4 mesh) is csatlakoztat az internethez, illetve további bővítési lehetőségeket is biztosít.
  •     Rugalmasan választható operációs rendszerek, például Ubuntu, WindRiver Linux és Windows 10 IoTEnterprise.
  •     Biztonságos alaprendszer megbízható platformmodullal (TPM), biztonságos rendszerindítással, és a portok BIOS-szintű lezárásával.
  •     Felügyelhető a Dell Command|Monitor for Linux és a CloudClient Manager eszközökkel.
  •     A Dell innovatív független szoftverszállítókkal dolgozik együtt, a rendszerintegrátorok – mint például az OSIsoft, az EigenInnovations és a Lucid – pedig speciális szakértelmükkel fejlesztik a megoldást.
  •     A Dell által biztosított standard átfutási időnek köszönthetően az ügyfelek az OT piacon egyedülálló gyorsasággal juthatnak hozzá a hardverhez.
  •     A Dell tanácsadást, stratégiai és integrációs támogatást nyújt az IoT célok testreszabásban az olyan információ-intenzív ágazatokban, mint az egészségügy vagy biztosítás.
Kulcsszavak: IoT szerver Dell

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09