Technikai megoldások az egyre okosabb városokért

forrás: Prím Online, 2015. november 22. 14:45

Egyre több olyan technikai, műszaki megoldás létezik, amelynek alkalmazásával gyorsabbá, könnyebbé és kényelmesebbé válhat az élet. Mobiltelefonra letölthető applikációk, melyek megkönnyítik a városban lakók életét - ilyen például a megállókban alkalmazott hangos utastájékoztatás is.

Kocsis János Balázs szociológus, városkutató szerint egyfajta nyitottságra van szükség a szereplők részéről, hogy ezek a technikai, technológiai megoldások működjenek. Az adatok mellett szükséges egy platform is, ahol az adatok kicserélődnek – tette hozzá a Kossuth Rádió Napközben című műsorában. Két szintet lehet elkülöníteni: a városok, települések szintjén a cégek közötti együttműködést, valamint a lakosság szintjén az információkhoz jutást – mondta.

 

„Léteznek már ezek az eszközök, de nem mindig sikerül megtölteni őket olyan tartalommal, amilyenre a lakóknak valóban szüksége van” - fejtette ki. A keletkező adatokat kell láthatóvá és mindenkinek elérhetővé tenni – jegyezte meg. Kocsis János Balázs a műsorban kiemelte annak fontosságát, hogy az információs felületek összeköttetésben álljanak a különféle szolgáltatásokkal. Az eszközök karbantartása is fontos kérdés a működtető önkormányzatok által – fűzte hozzá.

A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. által indított felmérés szerint a magyarok több mint hatvan százaléka találja hasznosnak azokat a fejlesztéseket, amelyek révén egyre okosabb lesz egy város.

Lados Mihály, az MTA Közgazdaság és Regionális Tudományos Kutatóközpontjának osztályvezetője szerint a városok már a 90-es évektől használják az infokommunikációt, a 2000-es évektől pedig az már városműködtetési eszközként funkcionál.

Vannak kísérleti fázisban lévő projektek és olyanok is, ahol ez már jó ideje működőképes, mint például Debrecen, Miskolc, Tatabánya, Budapest, Veszprém, Szolnok és Győr – mondta el a szakember. Megjegyezte, hogy komplex rendszerekről beszélhetünk, amelyben a szolgáltatás a városlakók kényelmét segíti, de fontos szerep jut a fenntarthatóságnak és a döntéshozásnak is.

Forrás: Napközben / Kossuth Rádió / hirado.hu

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05