33 ezren érdeklődtek továbbtanulásról a hétvégén

forrás: Prím Online, 2016. január 26. 11:46

Minden eddiginél többen, 33.000-ren látogattak el a továbbtanulási lehetőségek legnagyobb seregszemléjére, a múlt héten. Az oktatási intézmények standjai és segítői mellett előadások és olyan interaktív programok várták az érdeklődőket, mint a súgógépről való olvasás, vagy próbanyelvvizsgázás, de kézműves foglalatosságokat ugyanúgy ki lehetett próbálni, mint az újraélesztés tudományát elsajátítani. A pénteki nap folyamán szinte megrohamozták a standokat.

Nemcsak a látogatók, de a kiállítók száma is rekordot döntött. Idén több mint 130 intézmény vett részt a rendezvényen: 44 hazai felsőoktatási, 40 külföldi oktatási intézmény, valamint nyelviskolák és egyéb képzési intézetek mutatták be programjaikat. A szervezők elmondása alapján a 2016-os kiállítás vezérfonala a tudatos jövőtervezés volt. A legtöbb látogató pénteken érkezett a Syma csarnokba, hogy megtalálja a leginkább hozzá passzoló képzést, a szombatot pedig inkább a családosok, illetve a szülőkkel érkezők uralták. 

 

 

Interaktív programok és színpadi előadások is színesítették a rendezvény palettáját. A legnépszerűbb beszélgetést az Oktatási Hivatal prezentálta – a szakemberek felvételi tudnivalókról tájékoztatták az érdeklődőket. A még bizonytalan felvételizőket pályaorientációs tanácsadással várták, és sokakat vonzott az idei év újdonsága, a duális képzésekről folytatott beszélgetés is.

 

„Az idei program szervezésénél nagyban támaszkodtunk a korábbi évek tapasztalataira, de igyekeztünk minél több érdekes újdonságot is bemutatni. Úgy láttuk, érezhetően megnőtt a mesterképzések iránti érdeklődés, így nyitottunk a már végzett hallgatók felé is, de a pedagógusok munkáját is igyekeztünk segíteni új módszertani eszközök bemutatásával” – mondta el Maszlavér Gábor, a kiállítás főszervezője, és hozzátette, a rekordlátogatottság is mutatja a fiatal generáció körültekintő jövőtervezését.

 

Kulcsszavak: felsőoktatás Educatio

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05