Önjáró babakocsi

forrás: Prím Online, 2016. február 19. 15:53

A holnap az önmagukat vezető autóké. Sőt: az önmagát vezető - na jó: iPhone illetve iWatch alkalmazásból vezérelhető - babakocsié is. Az IoT business virágzik, s ebbe a kismamák életének megkönnyítése is belatartozik.

A világ első intelligens babakocsijának egyelőre csak a terve van meg, a gyártás beindításához az Indiegogon gyűjti a pénzt a Smartbe cég, s úgy tűnik, hogy bő egy év múlva már nem lehetetlen, hogy az utcán is találkozhatunk olyan kiamamákkal, akik nyugodtan elvégezhetik sétáltatás közben is napi edzésadagjukat, a babakocsi mellettük (előttük) fut majd.

 

 

De nem csak erről van szó. A babakocsi klímatizált lesz, ha kell, megmelegíti az ételt, természetesen összecsukható, és még a babatolvajok ellen is van benne védelem. A legolcsóbb modell várhatóan 400 dollárért vehető majd meg, jó esetben már idén Karácsonyra, a legdrágább sorozatgyártásának beindítását jövő április 17-éig ígérik, ezért 3200 dollárt kell majd fizetni, viszont ez gyakorlatilag egyedül is képes sétáltatni a babakocsi utasát. Ha netán így lenne, akkor sem kell tartanunk attól, hogy szem elöl veszíthetjük gyermekünket, hiszen külső-belső webkamerán követhetjük nyomon azt is, hogy merre jár a kocsi, és azt is, hogy mit csinál a bébi.

 

Addig is, amíg be nem népesítik az okos babakocsik a Margitszigetet és a játszótereket, az alábbi animációs filmen nézzük meg, hogy mit tudnak majd:

 

 

Kulcsszavak: Smart IoT

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09