MasterCard: a vásárlók örülnek az új mobilfizetési megoldásoknak

MTI Sajtóadatbank, 2016. február 23. 16:00

A vásárlók 2015-ben örömmel fogadták a mobilfizetési lehetőségek bővülését, ugyanakkor egyre többen szeretnék látni ezeket a megoldásokat a mindennapi életben is. Erre utal az is, hogy az erről szóló közösségi média kommentek száma megduplázódott 2014-hez képest - derül ki a MasterCard negyedik mobilfizetési kutatásából, amelyet a PRIME Research kutatóintézettel közösen végzett.

A MasterCard közleményében ismerteti: a felmérés kétmillió, Twitteren, Facebookon, Instagramon, Forumson, Weibón, Google+-on és Youtube-on megjelent posztot vizsgált világszerte. A posztok témája minden esetben a mobilfizetés volt. A kutatás kimutatta, hogy nem csupán az érdeklődés növekedett meg a mobilfizetés iránt, de az elmúlt két év során egyre pozitívabb érzelmek köthetők az új technológiához.

 

A felmérés szerint 2015-ben a mobilfizetéssel foglalkozó beszélgetéseket 97 százalékban a digitális tárcák, mint az Apple Pay, a Samsung Pay, az Android Pay, valamint a MasterPass dominálták. E beszélgetések fókuszában a szolgáltatások indulása, a friss fejlesztések és a felhasználói értékelések álltak. A digitális pénztárcákon túl az egyérintéses kártyák voltak a legnépszerűbb témák (47 százalék), ezt követte a biometria (33 százalék), a személyes kifizetések (14 százalék), illetve a viselhető okoseszközök (6 százalék) téma.

 

Az egyérintéses fizetéssel foglalkozó eszmecserék száma a tömegközlekedési szolgáltatók kártyaelfogadóvá válásakor ugrott meg, például London és Szentpétervár esetében is. Ezek mellett a nagyobb sportesemények is élénkítették a beszélgetéseket a témában. A viselhető okoseszközök említése 2015 utolsó negyedévében harmincszorosára nőtt az első negyedévhez képest.

 

A digitális tárcák világszerte egyre jelentősebb tárgyai a közösségi médiában folyó beszélgetéseknek, melyek aránya az elmúlt évben valamennyi régióban növekedett, ideértve az ázsiai (+159 százalék), az európai (+144 százalék), a latin-amerikai és karibi (+20 százalék), a közel-keleti és afrikai (+111 százalék) és az észak-amerikai (519 százalék) régiót.

 

A mobilfizetés biztonsága továbbra is vezető téma, ráadásul egyre több fogyasztó gondolkodik pozitívan vagy semlegesen a biztonsági szolgáltatásokról (94 százalék). A közösségi médiában tavaly már arról szóltak a beszélgetések, hogy "a jelszavak korszakának vége", továbbá egyre többeket foglalkoztat a biometrikus azonosítás, 163 országban is említették ezt a közösségi médiában. Az ujjlenyomat és az elektrokardiográfia (EKG) segítségével jóváhagyott fizetési technológia egész évben vonzó téma volt a felhasználók számára, ugyanakkor az arcfelismerés ("Selfie Pay") maradt a legnépszerűbb (55 százalék) a biometriára fókuszáló beszélgetésekben.

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50