Hírbe hozzuk magunkat

forrás: Prím Online, 2016. február 26. 08:56

Mától látható a „HÍRBE HOZZUK MAGUNKAT” című kiállítás, a kezdetleges jeltovábbító készülékektől, a Telefonhírmondón és a hangrögzítés eszközein keresztül a rádiózás első fél évszázadát hozza testközelbe többségében eddig raktárakban szunnyadó, most restaurált tárgyakkal.

A kiállítás a hírközlés technikájának evolúcióját teszi átláthatóvá, felvillantva ebben a klasszikus elektromos kísérletezők és világhíres feltalálók szerepét, bemutatva rádiózásunk hőskorának hétköznapjait. 

 

Mi inspirálta századokon át a hírközlés fejlődését, hogyan jutottunk el a füst és hangjelzésektől a vízi-távíróig, milyen leleményes megoldásokra jöttek rá eleink? A tárlat mindezek mellett választ ad arra is, hogy a korai kísérletek, rövid életű elmés találmányok és az átütő lendületet adó újabb és újabb technikai alkotások hogyan vezettek a távírótól a hangrögzítésen át a rádiózás elterjedéséig. 

 

Az 1800-as évek elején egy új tudományág, az elektromosság megjelenése, illetve annak gyakorlatban való alkalmazása a jelátadás eszközeinek fejlesztésében is előrelépést hozott. Ennek kapcsán számos érdekes próbálkozás született, amelyekből jó néhány látható a kiállításban, többek között Samuel Thomas Sömmerring, német orvos 1809-ben készült „bugyborékoló távírójá”-nak másolata is, ami az elektromos áram elektrokémiai hatását használta ki a betűk jelölésére.

 

 

Puskás Tivadar 1892-es telefonhírmondó szabadalma, mely az elektromos tömegkommunikáció alapjait fektette le, szintén helyet kap a kiállításban. A tárgyak között látható drótos magnó, szekrény gramofon és a II. világháború idejének anyaghiányos helyzetéből született röntgen hanglemez is. 

 

A rádió feltalálásához vezető mérföldkövek három teremben tematikus egységekbe rendezve csodaszép, egyedi készülékeken és különleges, működtethető modelleken keresztül vezetik a látogatót. Az első rész a távíró és távközlés kezdeteit veszi sorra, a középső terem a hangrögzítés eszközeinek fejlődését járja körbe, a harmadik terem pedig a rádiózás fejlődését mutatja be. A kiállítást egy digitális stúdió berendezése zárja, ahol a múzeum saját anyagainak feldolgozása folyik majd.

  

A kiállítás 2016. december 31-ig látható az Elektrotechnikai Múzeumban (1075 Budapest, Kazinczy u. 21.) A kiállítás rendezői: Dr. Antal Ildikó és Szűcs László.

 

A kiállítás támogatói:

A kiállítás létrehozását a Nemzeti Kulturális Alap, Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata és az Elektrotechnikai Múlt Megőrzéséért Alapítvány támogatta.

A kiállítást szakmai anyaggal támogatta: Elektrotechnikai Múlt Megőrzéséért Alapítvány Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet, MTVA Rádió- és Televíziótörténeti Kiállítóhely, Nosztalgia Rádió Egyesület, Postamúzeum, Kovács Endre és Szűcs László magángyűjtők.

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09