Megvannak a Telekom honlapversenyének győztesei

forrás: Prím Online, 2016. március 19. 10:30

Tavaly év végéig lehetett jelentkezni a Telekom kis- és közepes vállalkozások között meghirdetett Honlapversenyére olyan céges weboldalakkal, amelyek 2015. január 1. és 2016. január 31. között készültek el. 

Kategóriánként 5-5 millió forint értékű marketingkampányt nyerhettek azok a cégek, amelyek benevezték weboldalukat. A megmérettetésre január végéig minden olyan kis-, és közepes vállalkozás regisztrálhatta honlapját, amely 2015-ben a Telekom Webkönnyen szolgáltatásával, vagy más módon hozta létre a céges weboldalát, vagy legkésőbb, a verseny zárásáig készítette azt el. 

 

A zsűri a Chilion (premiumchili.hu) és a BestBurkoló (bestburkolo.hu) kisvállalkozók weboldalait találta a legjobban sikerültnek, és nekik ítélte meg az 5-5 millió forintot érő reklámtámogatást. 

 

 

premiumchili.hu

 

„Egyre többen tájékozódnak és vásárolnak az interneten, ami mára az információszerzés egyik leggyorsabban, legkönnyebben és legkényelmesebben elérhető eszközévé vált. Mindegy, hogy egy frissen alapított vagy évek óta működő cégről van szó, manapság már egyetlen vállalkozás sem engedheti meg magának, hogy ne tegye le a névjegyet az interneten is. Ebben igyekszünk segíteni a kkv-k partnereként, hiszen már rég nemcsak informatikai és telekommunikációs szolgáltatásokat kínálunk, hanem minden olyan szolgáltatással jelen vagyunk a cégek életében, amellyel gördülékenyebbé tehetik a napi működésüket és növelhetik bevételeiket.” – mondta Lakatos Péter, a Magyar Telekom vállalati szolgáltatások üzletágának vezérigazgató-helyettese.

 

bestburkolo.hu

 

Azt, hogy bármely üzleti területen tevékenykedő cég tud magának vonzó, és népszerű honlapot készíteni, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a legtöbb szavazatért járó Közönségdíjat a Telekom a Train Hungary-nak (trainhungary.hu) adta át. A Train Hungary külföldre történő teherszállításra specializálódott magán vasúttársaság, akiknek 3000 fős követőtábora 1 millió forint értékű marketing-kampány jutalomhoz segítette a céget.

 

A 4 tagú zsűri tagjai voltak: a Telekom kis- és középvállalati szolgáltatások területéről Lakatos Péter (vezérigazgató-helyettes) és dr. Árvai Gergely (ICT szolgáltatások marketingmenedzsment ágazatvezető), valamint külsős szakemberek Grósz Mónika, (e-commerce szakértő) és Jedlicska Márton (Isobar Budapest, Kreatív igazgató. A zsűri a kiválasztásnál fontosnak tartotta, hogy mennyire könnyű megtalálni az alap információkat az oldalon, milyen az átadott üzenet szövegeinek minősége, vonzóbb-e a hasonló vállalkozások oldalainál, valamint vizuálisan mennyire megnyerő, harmonikus az oldal kialakítása.

 

A verseny apropóját a tavaly szeptemberben bevezetett Webkönnyen szolgáltatás adta, aminek a segítségével mindössze néhány kattintással kerülhet fel az internetre az a vállalkozó, aki igénybe veszi a Telekom Webkönnyen alkalmazását. A magyar nyelvű útmutatások követésével gyorsan és egyszerűen készítheti el bármely vállalkozás saját profi weboldalát. A felhasználók iparáganként különböző tematikus sablonok közül választhatnak, amelyeket igényük szerint rendezhetnek és alakíthatnak át, sőt később is pillanatok alatt változtathatnak a honlap tartalmán. Mindezt grafikusi vagy programozói tudás nélkül, havi díjas konstrukcióban.  A Webkönnyen amellett, hogy tartalmazza az alapvető weboldal készítési funkciókat és dizájnelemeket –előre megtervezett, ágazatonként variálható, látványos sablonok, többféle betűtípus, háttérképek – a minimális menüpontjainak köszönhetően könnyen áttekinthető és kezelhető, a szövegszerkesztők elvén működő felületet is kínál. A szolgáltatás csomag mindent tartalmaz, amire egy kisvállalkozásnak szüksége lehet ahhoz, hogy saját cége nevén megtalálható legyen az interneten: saját email címet, díjmentesen regisztrált domain nevet, valamint a honlap tartalmának megfelelő, rugalmasan bővülő webtárhelyet. Amennyiben a vállalkozás profiljából adódóan online is szeretne árusítani, a Webkönnyen Shop csomaggal professzionális webáruház is létrehozható, amelyen keresztül azonnal elkezdhető az online kereskedés. 

 

A Webkönnyennel készített weboldalakat lehetőség van megosztani a legnépszerűbb közösségi oldalakon is. A Facebook publikálás funkció segítségével egyetlen kattintással generálható a már elkészített honlappal megegyező tartalmú Facebook oldal, és a honlap látogatói azonnal lájkolhatják és megoszthatják az új Facebook profilt. 

 

A Telekom Honlapversenyre benevezett weboldalak megtekinthetők a https://webkonnyen-honlapverseny.telekom.hu/  oldalon.

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09