A repülőjegy messengeren érkezik

forrás: Prím Online, 2016. március 31. 12:42

A Holland Királyi Légitársaság március 30-án indított új szolgáltatásával az utasok repülőjegyükhöz vagy beszállókártyájukhoz a Facebook Messenger applikáción keresztül is hozzájuthatnak. A KLM az első a légitársaságok között, aki már a Facebook Messengeren is biztosít ügyfélszolgálatot.

„Az új szolgáltatás a Messengeren keresztül egy következő lépés volt a KLM közösségi média stratégiájában. Számunkra fontos, hogy ott legyünk jelen, ahol ügyfeleink is szabadidejüket töltik, így a Messenger és a KLM tökéletes párosítás. Tapasztalataink alapján az utasaink nyitottabbak ezen a platformon, és szívesebben osztják meg problémáikat kollégáinkkal. Tavaly már aktiváltuk a Messenger gombot a Facebook oldalunkon, hogy az utasaink személyesen kommunikálhassanak velünk. 40%-kal nőtt a megkeresések száma, ami azt jelenti, hogy ügyfeleink értékelik a kommunikáció ezen formáját. Most egy újabb lépést tettünk: utasaink már repülőjegyüket és egyéb utazási dokumentumot is elérhetnek a Messengeren keresztül.”- nyilatkozta Pieter Elbers, a KLM elnök-vezérigazgatója.
 

Úgy gondoljuk, hogy a Messenger a legjobb hely a beszélgetésekhez, és örömmel adunk lehetőséget vállalatoknak is, hogy szorosabbra fűzzék kapcsolatukat ügyfeleikkel. Boldogok vagyunk, hogy a KLM-et a légitársaságok között elsőként köszönthetjük partnereink között. Mostantól a holland légitársaság gyors és hatékony beszélgetést folytathat ügyfeleivel egy olyan felületen, amit ismernek és szeretnek.”- tette hozzá David Marcus a Facebook Messenger alelnöke
 
Az új Messenger szolgáltatás minden utas számára elérhető, aki a KLM.com oldalon foglal jegyet, és kiválasztja az opciót, hogy a Messenger applikáción keresztül kapja az infókat. A holland légitársaságnak több mint 15 millió követője van a Facebookon.
Kulcsszavak: Messenger Facebook KLM

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05