A Cisco kutatása szerint ma még kiaknázatlan a digitalizációban rejlő üzleti lehetőségek 80 százaléka

forrás: Prím Online, 2016. április 16. 09:16

A Cisco tanulmánya 16 iparág vizsgálata alapján arra a következtetésre jutott, hogy 2015-ben a cégek csupán az elérhető digitális érték (Digital Value at Stake) 20 százalékát tudták realizálni. A digitális értéket a kutatók két fő szempont alapján mérték: a digitális beruházások és innovációk által generált új bevételi források és megtakarítások, valamint a digitális képességeiket versenyelőnnyé alakító iparági szereplők értékének változása.

A “Where to Begin Your Journey to Digital Value in the Private Sector” című jelentésben 16 iparágból, több mint 350 digitális esettanulmányról olvasható elemzés. Ezekből kirajzolódik, hogy az elkövetkezendő évtizedben a 16 ágazat közül hat – gyártás, pénzügyi szolgáltatások, kiskereskedelem, távközlés, egészségügy, és olaj- és gázkitermelés – adja majd a teljes potenciális digitális érték háromnegyedét. Az olyan vezető digitális vállalatok, mint az Apple, az Uber, vagy a Tesla, sokkal hatékonyabban képesek a vásárlók számára értéket nyújtani, mert nyitottak az új üzleti modellek kialakítására. 

 

A kiskereskedelemben digitális beruházásokkal növelhető a vásárlói hűség és a forgalom, és így a kereskedők felvehetik a versenyt a csak online felületeken működő versenytársaikkal. A kereskedelemben csupán a jobb adatelemzési módszerek 285 milliárd dollár lehetőséget rejtenek, ugyanakkor a Cisco becslése szerint a szektor a potenciális digitális érték csupán 15 százalékát realizálta 2015-ben.

 

Minden iparágra igaz, hogy olyan digitális üzleti megoldások segítségével állíthatják elő a legnagyobb értéket, amelyek IT intenzívek (informatikai alapú termékek vagy szolgáltatások), és képesek megteremteni az informatika (IT) és az üzemeltetés (operational technology - OT) közötti hatékony együttműködést. 

 

 

A digitális vállalkozások számára a kiberbiztonság kulcskérdés, és a sikeres kiberbiztonsági stratégiák 5,3 billió dolláros értéket jelenthetnek a privát szektorban a következő évtized során. Ennek az értéknek a 68%-a akkor realizálható, ha a vállalatok hatékonyan képesek integrálni a kiberbiztonságot digitális megoldásaikba. 

 

Miközben az olyan fogyasztói technológiák (B2C), mint a testen viselhető eszközök, jelentős digitális értéket teremtenek, ugyanakkor a B2B világban a felhasználó központú digitális munkahelyi megoldások, pl. a mobilitás, vagy a videókonferencia, is jelentősen növelik a vállalkozások képességét a gyorsabb és hatékonyabb innovációra. 

 

A teljes jelentést itt olvashatja el: http://c-cf.link/?S15R12

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05