Nemzetközi versenyen nyert díjat az Okostelefon Akadémia

forrás: Prím Online, 2016. május 17. 12:45

Nemzetközi elismerésben részesült a Telenor Okostelefon Akadémia a marketingszektor fontos seregszemléjeként számon tartott Global Brand Excellence Awardon, mely idén 25. alkalommal díjazta a világ vezető márkáinak előremutató aktivitásait.

A Telenor a BrandTrend márkatanácsadó céggel karöltve készítette el a nyertes pályázatát, amely a vállalat Okostelefon Akadémia rendezvénysorozatát mutatta be a világnak.

 

A nagyközönség 2010-ben még Android Workshop néven ismerkedhetett meg először a Telenor rendezvényével, mely az ország első olyan nagyszabású eseménye volt, amely az okostelefonokért és innovációért rajongó embereknek kínált tartalmas szakértői előadásokat és színes programokat. Megtartva az irányvonalat a Telenor 2012-ben továbbfejlesztette az eredeti koncepciót, és a rendezvény látókörét szélesítve Okostelefon Akadémia néven várta és várja az érdeklődőket az évente több alkalommal is megrendezett közösségi rendezvényén. A névváltást követően az alkalmaként már több száz, összességében több ezer érdeklődőt vonzó eseményen minden okostelefon platformhoz, okoseszközökhöz, mobilinternethez és szélesebb értelemben vett okos-ökoszisztémákhoz köthető innovációkat is bemutattak a rendezvényen.

 

Immáron három éves történelme alatt az Okostelefon Akadémia több alkalommal biztosított helyszínt a legnagyobb mobilgyártók készülék-premiereinek. A hallgatóságot olyan hazai nagyágyúk tisztelték meg előadásukkal mint Polgár Judit Sakk-nagymester, Pintér Róbert, az eNet kutatásvezetője Corvinus Egyetem adjunktusa, Maróy Ákos, az EU Edge alapítója, Ujj Mészáros Károly filmrendező, Koren Balázs blogger, oktatásfejlesztő, Winkler Róbert autós szakújságíró, Dojcsák Dániel az IVSZ tartalom igazgatója, Vinnai Balázs az IND Group alapítója, Szirmai Gergely a Hollywood Hírügynökség bloggere, vagy Faix Csaba, a Prezi regionális pr-vezetője. A rendezvény nyüzsgő expo területén a nagyközönség testközelből olyan hazai fejlesztők és innovátorok alkotásaival ismerkedhetett meg, mint a BME jeltolmács kesztyűje, a Puli Space Project holdjárműve, a Codie robot, az Intel Real Sense technológiája, VR szemüvegek, vagy maga a Google okosszemüvege, a Google Glass és persze számos hazai alkalmazásfejlesztő csapat remekműve.

 

Az Okostelefon Akadémia a Global Brand Excellence Awards versenyen Education kategóriában nyert díjat. Az elismerés előszele lehetett, hogy korábban a technológiai újságírói kör a hazai telekommunikációs szektor leghasznosabb rendezvényének szavazta meg az Okostelefon Akadémiát. A megmérettetésen más kategóriában olyan nagy márkák söpörhettek be elismerést, mint a Coca Cola, vagy a Dell.

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05