Rudimental érkezik az idei EFOTT-ra

forrás: Prím Online, 2016. március 24. 14:24

Zomboy után jön a következő külföldi név az EFOTT 2016-os palettájáról! A Rudimental érkezik a Velencei-tó partjára, így jóvoltából olyan slágerekre tombolhat a közönség, mint a Waiting All Night és a Feel The Love. A brit kollektíva a legnagyobb hazai kedvencek mellett lép majd az egyetemisták fesztiváljának nagyszínpadára. 

John Newman, Ella Eyre, Ed Sheeran – csak néhány név azon előadók közül, akik az utóbbi években közreműködtek a Rudimental sikerdalaiban. A brit formáció 2012-ben robbant be a köztudatba a Feel the Love című szerzeményükkel, azóta pedig üzembiztosan szállítják a jobbnál jobb dalokat. A négy srác főként drum’n’bass-ben utazik, de szerzeményeikkel nemcsak a műfaj kedvelőinek szívét hódították meg; az itthoni játszási listákat is bevették. Tavaly ősszel megjelent We The Generation című albumuk Lay It All On Me című száma azonnal a rajongók kedvence lett. 

 

A srácok, ha idejük engedi, a fellépéseket követően szívesen töltenek el egy-egy bulis estét, Magyarországot és italkínálatát pedig elmondásuk szerint nagyon megkedvelték, így minden esély megvan rá, hogy az EFOTT-koncert után ők is a Velencei-tó partján csapatják majd a bulit. 

 


A legjobb terv mindig az, ha nincs terv. Mindannyian barátkozós srácok vagyunk, viszont nem sokan tudják, hogyan is nézünk ki valójában, ezért inkognitóban tudunk maradni, így könnyebb elvegyülni – nyilatkozta a Rudimentalból Amir Amor az askmen.com-nak. – Általában a szervezők ajánlanak nekünk egy szimpatikus helyet, ahol elkezdhetjük az estét, ott találkozunk pár új baráttal, akikkel már együtt megyünk tovább. 

 

A brit fenegyerekek mellett idén is a legnagyobb hazai kedvencek pörgetik majd a hangulatot Velencén július 12-17. között. Egészen biztos, hogy felcsendül majd az EFOTT 40-en debütáló Gyere és Táncolj a Wellhellotól, lehet majd Ülni.Örülni.Megőrülni a Halott Pénz legújabb dalaira, de a húrok közé csapnak Lukács Laciék is, és természetesen a Majka&Curtis rajongók sem maradnak rap-etlenül. 

 

Idei, minden eddiginél grandiózusabb nagyszínpadunkra hazánk népszerű előadói és zenekarai extra produkciókkal is készülnek, így többet és mást is mutatnak, mint amit megszoktunk tőlük – árulta el Maszlavér Gábor, az EFOTT fesztiváligazgatója. – A korábbi évekhez képest még több zenei helyszínünk lesz, számos stílusirányzattal, ráadásul és közkívánatra még hosszabb nyitva tartással: reggel 8-ig lehet tombolni. A kínálatban arra törekszünk, hogy üzembiztosan megtalálja mindenki a számára legmegfelelőbb bulihelyet.

 

A megduplázott területen szerveződő fesztivál idén is kitart az egyetemistabarát árak mellett, úgy a belépő, mint a helyszíni fogyasztás tekintetében – tájékoztattak a szervezők. 

 
Kulcsszavak: EFOTT fesztivál

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05