16. Challenge24 – Orosz győzelem, a magyar kupát másodjára is a Sparrows vitte el!

forrás: Prím Online, 2016. június 29. 15:02

A Dandelion orosz csapat győzött az idei Challenge24-en, Oleg Merkurev, Nikita Sivukhin, Alex Danilyuk felállásban, míg a Magyar kupát másodjára is a Sparrows csapata, Weisz Ágoston, Nikházy László, Dankovics Attila felállásban, ők a Magyar Kupa legfőbb gyémánt támogatójának, a GRAPHISOFT-nak az ajándékcsomagját nyerték. A Sparrows emellett a nemzetközi összetettben is előkelő 9. helyezést érte el, így hosszú évek óta először került a legjobb 10-be magyar csapat.

11 feladat várta az idei Challenge24 döntőjének résztvevőit. Az idei 30 csapatos nemzetközi döntőben három magyar csapat indult, valamint a Magyar Kupa keretében további 9 csapat mérte össze tudását, így már az Óbudai Egyetem épületében a verseny két teljes szintet is elfoglalt. A döntőben hardveres feladat keretében erőművezérléssel kellett foglalkozni, melyben hő, víz és szélerőművek együttműködését kellett optimalizálni. Mivel elég összetett feladat volt, így a versenyzők ennél a feladatnál nyerhették meg a verseny arany fokozatú támogatójának az EPAM-nak a különdíját. Emellett hexagon alakú Sudoku pályákat megoldó algoritmust kellett megoldani, jelszavakat feltörni, valamint zárójelezést vizsgálni. A verseny egyik népszerű kompetitív feladatában pedig az elődöntős feladat egy nehezített verziójával is találkozhattak a résztvevők. A verseny teljes feladatkiírása megtalálható az alábbi linken: http://ch24.org/archive.html. A verseny alakulását a kezdetektől fogva nyomon követte a gyémántfokozatú támogató GE Digital, valamint a Google mellett a versenyalapító arany fokozatú támogatónk a Fornax is. Ezüst fokozatú támogatónként pedig a Balabit és a Magyar Telekom.

 

A Dandelion orosz csapat

 

A magyar kupa, a rendezvénynek négy éve helyt adó Óbudai Egyetem tavaszmező utcai épületének egy második szintjét is birtokba vette idén, melynek kiépítéséhez nagy segítséget nyújtottak a Kontaset kismegszakítós elosztói, melyekkel biztonságosan ki tudtuk építeni mintegy 40 versenyző csapat energiaellátást.

 

Az idei Challenge24 is jó hangulatban zajlott, melynek nyitórendezvénye második alkalommal is az ITPiknik volt (http://itpiknik.hu), mely kötetlen szakmai beszélgetésre adott lehetőséget egyesületünk fontos szakmai partnereivel a verseny résztvevőin túl, a magyar hallgatók és fiatal végzettek számára is.

 

A Sparrows csapata

 

A piknik keretében a cégek izgalmas szakmai és soft-skill témákat egyaránt felvonultattak. Erős szakmai oldalú programmal készült a Challenge24-et is kiemelten támogató GRAPHISOFT és EPAM mellett, a Netlife, valamint a Chemaxon, akik a kémiai informatikai programjukkal jelennek meg, míg a Magyar Telekom elhozta Notiguru Laptop összeszerelő versenyét.

 

Főként külföldi tapasztalataikról beszélgettek a versenyt gyémánt fokozatúként is támogató GE Digital internship programja mellett az Accenture, Misys, valamint az P&G.  A pikniken a startupok világa is előkerült a Connect East Incubatorán keresztül.

 

A résztvevők kötetlen formában ismerkedhettek meg a legkülönbözőbb feladatokkal és legmeghatározóbb vállalkozásokkal, babzsákokon, pokrócon beszélgetve, feladatokon együtt gondolkodva.

 

A Challenge24 immáron 2000 óta csábítja hazánkba a világ legjobb programozóit, minden évben több száz csapat indul a versenyen, így a mezőny első felében végezni komoly szakmai teljesítmény.

 

A verseny résztvevőinek komplex, sokféle ismeretet igénylő feladatsort kell megoldaniuk, melyek matematikai, algoritmuselméleti, grafikai, hálózati és mesterséges intelligenciával kapcsolatos problémák köré épülnek. A feladatokat való életből vett problémák ihletik, melyeknek megoldása algoritmikus úton lehetséges. 

 

Sem az elektronikus előválogató, sem a helyszíni döntő során nincs megkötés a résztvevők által használt fejlesztőeszközökre, könyvekre, operációs rendszerre, programozási nyelvre vonatkozóan. A résztvevők akárcsak a selejtező fordulóban, a helyszíni döntő során is saját számítógépeiket használják.

 

A hallgatók részvételét a hazai egyetemek mellett, külföldi felsőoktatási intézmények is támogatják, emellett magyar és nemzetközi cégek sora tartja fontosnak a kihíváson keresztül a tehetségek felkutatását és megismerését.

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05