A felhasználók ötöde esik kiberbűnözők csapdájába utazása alatt

forrás: Prím Online, 2016. július 6. 13:12

Alighogy leszálltunk a repülőről, már tűkön ülve keressük a lehetőséget, hogy internetkapcsolatra tegyünk szert. A Kaspersky Lab kutatása szerint utazásaink során türelmetlenségünk gyakran arra sarkall, hogy nem biztonságos Wi-Fi hálózatokra kapcsolódjunk, ezzel pedig komoly veszélybe sodorjuk az adatainkat. 

A tanulmány 11850 felhasználót kérdezett meg világszerte (Európából, Latin-Amerikából és az Egyesült Államokból). Az eredmény rávilágított, hogy sok utazó kényszerül nyílt és nem biztonságos Wi-Fi hálózatokhoz csatlakozni, mert rengeteg utazási információt – például térképeket, foglalási visszajelzéseket stb. – online tárolnak. Sokan pedig a roaming díjaktól tartva, inkább vállalják a kockázatot. 

 

A kutatás résztvevőinek fele a repülőtér elhagyásakor már online van (44 százalék), legtöbbjük (69 százalék) az otthon maradt család megnyugtatása miatt, tízből négyen pedig többnyire utazási információkat töltenek le. Közrejátszik még a munkahelyi nyomás (38 százalék), valamint a közösségi médián zajló események bepótolása (34 százalék). Van, akinek indok sem kell: a megkérdezettek harmada (34 százalék) egyszerűen ösztönösen kapcsolódik a hálózatra, amint csak lehet. 

 

Annyira hozzászoktunk már a folyamatos internetkapcsolathoz, hogy külföldön sem gondoljuk át, mire csatlakozunk és mennyire lehet veszélyes. 10-ből 8 felhasználó (82 százalék) nem biztonságos, nyilvános Wi-Fi-t használ a reptereken, kávézókban és éttermekben – megfeledkezve arról, hogy készülékeik tömve vannak személyes és bizalmas adatokkal. A könnyelműségnek komoly ára van: az utazók mintegy ötöde (18 százalék) esett kiberbűnözők csapdájába utazása alatt, míg fizikai bűnténnyel csupán 6 százalékuk találkozott. 

 

 

Ez nem annyira meglepő, ha figyelembe vesszük a tényt, hogy digitális szokásaink alig változnak külföldön, még akkor is, ha ki vagyunk téve a nyilvános hálózatok veszélyeinek. A válaszadók több mint fele intézi banki ügyeit (61 százalék) vagy vásárol (55 százalék) az interneten külföldi tartózkodása alatt. 

 

Utazásaink során bizonyos online tevékenységeket gyakrabban végzünk, mint általában: nyolcból egy fogyasztó (13 százalék) többet posztol a közösségi oldalakon, hétből egy pedig (14 százalék) többet vásárol az interneten hitelkártyája segítségével. 

 

“Rengeteget utazom, évente több mint 100-szor repülök valahova különböző üzleti tárgyalások miatt. Természetesen számomra is égető kérdés az internetkapcsolat megléte, ezért sokszor használok nyilvános Wi-Fi elérést. Az első dolgom általában, hogy rácsatlakozzak egy VPN-re, ez az egyik legjobb óvintézkedés, amit ajánlok mindenkinek, egy megbízható biztonsági megoldás mellett” – mondta Eugene Kaspersky, a Kaspersky Lab ügyvezető igazgatója. 

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09