Számkivetett a keresőoptimalizálás az amerikai vállalatoknál

forrás: Prím Online, 2016. július 19. 10:22

Míg Európában és Magyarországon egyre több keresőmarketinggel (Search Engine Optilaization - rövidítve: SEO) foglalkozó szakemberre van szükség, addig Amerikában pont itt spórolnak a vállalatok.

A napokban látott napvilágot egy kutatás melyet a Washingtonban székelő Cluth ügynökség megbízásából a R2integrated végezte annak kiderítésére, hol áll most a keresőmarketing a nagyobb vállalatok marketing stratégiájában. 


Amerika fél SEO- t használni. Legalábbis ezt támasztja alá a legújabb kutatás, ahol a keresőmarketing szerepét vizsgálták az amerikai marketing világában – írja a kulcsszo.hu

 

A kutatásban résztvevő 500 marketinges és szellemi vezető mind olyan vállalatnál dolgoznak, ahol az alkalmazottak létszáma meghaladja az 500 főt, éves bevételük pedig a 10 millió dollártól egészen az akár 500 millió dollárig terjed. 

 

 

Gazdasági zárás nem támogatja a hosszú távú célokat

Kiderült, hogy a vállalatok legnagyobb vesszőparipája a negyedévenkénti gazdasági zárás, mely szöges ellentétben áll a SEO hosszabb távú megtérülésével, épp ezért sok vállalat elutasító ezzel a keresőmodullal szemben. A vállalatok pénzügyi zárása ugyanis minden észérvet felülír, épp ezért sok helyen esély sincs az ennél hosszabb távú gondolkodásra. 

 

A kontinens marketing világa szinte kivétel nélkül a fizetett és az organikus hirdetések egyvelegét használja, hogy az általa képviselt cég forgalmának generálását tartósan elérje.

 

 

Csupán közel a felmérésben résztvevő marketingesek fele használja a SEO és a PPC rendszereket a mindennapi marketingje során. A keresőmarketing fontosságát felismerve a vállalatok túlnyomó részt még mindig a közösségi média és a nyomtatott sajtó létjogosultságát hirdeti. A felmérésben résztvevők 47% -a használja a SEO-t, míg 40% a PPC (kattintás alapú fizetett hirdetések) mellett teszi le a voksát. 

 

Ezek a számok hűen tükrözik, hogy a kontinens keresőmarketing szempontjából igen csak pesszimista, közel sincs az élvonalban, holott erre minden eszköze meglenne.  (Magyarországon pl. az egyike a legkeresettebb szakmának a keresőmarketing szakértő a haszon.hu felmérése szerint.)

 

 

A SEO integrálása elkerülhetetlen

Kara Alcamo az R2integrated igazgatója elmondta, azok a vállalatok, akik a különféle értékesítési csatornákat figyelmen kívül hagyják, hatalmas piacot hagynak érintetlenül.  

 

Tapasztalata szerint, a SEO nélkülözhetetlen mind a szociális média, mind a televízió, vagy egyéb céges megjelenés esetén. Véleménye szerint egy helyesen felépített televíziós reklámot a telefonon való rákeresés követ, így ha nincs SEO, vagy a keresőcsatornák bármelyike beállítva, az egész kampány lényegtelenné válik. Azt is hozzátette, az elmúlt öt évhez képest a tartalmi megjelenés ugrásszerű fejlődésnek indult, mely szerinte kiugró teljesítmény a marketing világában.

 

Alcamo kitért arra is, hogy a SEO integrálásának alkalmazása elkerülhetetlen egy adott oldalon belül, hiszen a legkülönfélébb tartalmak, képek, videók és szociális mondanivaló keresőoptimalizálásának kihagyása felér a láthatatlanság önkéntességével. 

 

 

A megkérdezett szakértők válasza alapján a keresés optimalizálása sok esetben még egybeesik a nyomtatott sajtó, a televíziós megjelenések, a direkt mail, és a kampányszerű események létrehozásának fontosságával.

 

Annak ellenére, hogy a kontinens marketinges szekértőinek apraja - nagyja látja és érzi a keresőmodulok fontosságát, mindössze 5%- a tervezi a fizetett keresési modulok használatát, és ezek közül is csupán 4% az, aki növelni kívánja a SEO prioritását az elkövetkezendő egy évben.

 

A Search Artist elnök vezérigazgatója Dan Golden elmélete szerint, azok a vállalatok soha nem lesznek képesek a SEO által nyújtotta lehetőségeket kihasználni, akik erre nem szánnak elegendő időt, és pénzt. Kizártnak tartja, hogy összevonhatóvá válhat a marketing, PR és egyéb irányok büdzséje a SEO prioritásával. Ebben látja ennek a szakiránynak az elhanyagolt mivoltját is, hiszen a ráfordított összeg változó, a megtérülés pedig biztos, de lassú. 

 

A clutch.co felmérés eredménye is őt igazolja, hiszen a megkérdezett vállalatok valóságos küzdelmet folytatnak annak érdekében, hogy a forrásokat elkülönítse a keresőmarketing számára, hiszen sok helyen egy azon összegből gazdálkodnak a PR-al, vagy az informatikával.

 

 

Problémát jelent még a mérhetőség is

Dave Rohrer a North Side alapítója abban látja a keresőmodulok elhanyagolását, hogy a konverzió sokkalta nehezebben mérhető, mint egy televíziós reklám esetében, ahol a nézettség mellett a demográfiai adatok is számszerű pontossággal mérhető. A fizetett hirdetések is nyomon követhetőek a SEO-val ellentétben, hiszen ott a kattintásokért fizetünk, ezáltal könnyen kiszámítható, hogy a látogatóknak hány százaléka vélt a vásárlóinkká. A SEO ezzel ellentétben sokkal nehezebben mérhető, így a költségvetésbe is nehezebben építhető be. 

 

Ennek ellenére kitart azon álláspontja mellett, hogy a keresőmarketingnek igen is szüksége van saját anyagi forrásra, hiszen csak ezáltal válhat igazán az adott kampány részévé. Mindemellett a szakértelem is fontos a SEO használatakor, hiszen a nem megfelelő beállítások elirányíthatják a látogatót egyéb nem hozamot termelő irányba, így a műszaki szempontok megléte minden pillanatban, minden megjelenésnél az elsődleges szempont kell, hogy legyen.

 

A megkérdezett szakemberek véleménye egyben azonos volt, a SEO egyetlen esetben sem hozhat azonnali megtérülést, holott 28%-a számára a forgalom mihamarabbi növekedése döntő fontossággal bír.

 

 

Top 5 keresőoptimalizálási taktika Amerikában

SEO alapja a jó tartalom és erre helyezik az amerikai nagyvállalatok is a hangsúly és csak ezt követi a weboldalak technikai beállításai. A közösségi marketing és a helyi keresésekre való optimalizálás után kap szerepet a bejövő linkek szerzésére használatos vendég blogolás. 

 

Mi a helyzet Magyarországon?

Hazai viszonylatban a kis és középvállalkozások számára egy SEO kampány havidíja átlagosan 40-120.000 forintba kerül, mely a SEO auditáláson túl a tanácsadás, a tartalmi részek fejlesztése, és a linkmarketing költségének zömét teszi ki. Evenich András a kulcsszo.hu keresőoptimalizálója azt is elmondta, hogy ezzel az anyagi ráfordítással már 3-4 hónap alatt látható eredményei lehetnek a magyar cégeknek, természetesen ez az adott témától, iparágtól is függ. Véleménye szerint a SEO valóban az egyik legfontosabb pillére az európai és a hazai marketingnek.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05