Új HR igazgató a Schneider Electric hazai leányvállalatánál

Lerch Zoltán Berkes Áront követi a poszton, aki a vállalat NCEE régiójának HR vezetője lett

forrás: Prím Online, 2016. augusztus 17. 07:31

A Schneider Electric, az energiamenedzsment és az automatizálás nemzetközi szakértőjének magyarországi leányvállalata bejelentette, hogy Lerch Zoltán (43) tölti be magyarországi leányvállalatának országos HR igazgatói pozícióját.

A szakember az elmúlt 4 évben a Grandvision Hungary Kft. regionális HR igazgatójaként a cég 1350 fős magyarországi, csehországi és szlovákiai emberi erőforrás állományáért felelt. Lerch Zoltán Berkes Áront (36) váltja a menedzsmentben, akit az NCEE régió (Észak és Közép-Kelet Európa, illetve a Független Államok Közössége) HR igazgatójává neveztek ki. 

 

Berkes Áron 2007-ben csatlakozott a Schneider Electric hazai központjához. Kezdetben HR generalistaként segítette a szervezet munkáját, ahol az akkori országos HR igazgatóval közösen részt vett a teljes hazai kirendeltséget érintő strukturális átalakításban, illetve a felvásárlásokhoz kötődő új szervezeti egységek integrációjában. 2010-ben kompetenciáinak, eredménycentrikus nézőpontjának és folyamatos fejlődésének köszönhetően a szakembert a Schneider Electric akkor 1300 fős hazai leányvállalatának országos HR igazgatójává nevezték ki, így a felelősségi köre már a stratégiai HR folyamatok megalkotására és a HR szolgáltató központ csapatának irányítására is kiterjedt. Ezen időszak alatt a dolgozói elégedettség a kelet-közép-európai régión belül Magyarországon volt a legmagasabb, továbbá a menedzsment által kialakított teljesítményorientált cégkultúrának és a kiemelt fontossággal kezelt tehetségmenedzsment rendszernek is köszönhetően 2013-tól évente kétszámjegyű értékesítési növekedést ért el a társaság.

 

Nemrégiben történt előléptetésével már régiós szinten látja el a Schneider Electric projektmenedzsment és projektkivitelezési szervezeteinek HR vezetését. A menedzser 32 országban, közel 1000 dedikált munkavállalóért, és éves szinten 1 milliárd euró forgalomért felel. Regionális HR igazgatóként előtérbe helyezi a hozzá tartozó egységek tehetség- és teljesítménymendzsmentjét, illetve a szükséges szervezeti átalakításokat a további növekedés elérése érdekében. Berkes Áron a legnagyobb kihívást az országok és zónák közötti együttműködés javításában látja.

 

„A jelenlegi helyzetben a legfontosabb számomra a különböző szervezetek és kulturális különbségek összehangolása, a hatékony működés kialakítása ebben a mátrix alapú vállalatban. Vezetőként kulcsfontosságú, hogy megértsem az üzleti folyamatokat, felmérjem az egyéni, illetve a vállalati szintű kompetenciákat, és megtaláljam a szinergiákat” – mondta a szakember.

 

A magyarországi utód

Berkes Áront az országos HR igazgatói székben Lerch Zoltán követi, aki közel 20 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik az emberi erőforrás területén. A Szent István Egyetemen folytatott tanulmányaival párhuzamosan az UniCredit Banknál kezdte pályafutását, majd a Magyar Gazdaságfejlesztési Központnál és a Budapesti Közlekedési Központnál dolgozott osztály- illetve főosztályvezetőként. A Schneider Electrichez történt csatlakozását megelőző 4 évben a Grandvision Hungary Kft. regionális HR igazgatójaként is kipróbálta magát, ahol többek között új bérszámfejtési és e-learning rendszert vezetett be. 

 

A szakember úgy gondolja, a legfontosabb feladata most, hogy megismerje a Schneider Electric szervezeti kultúráját, HR folyamatait és rendszereit, továbbá, hogy bizalmi kapcsolatot építsen ki a kollégáival. 

 

„A Schneider Electric HR vezetőjeként szeretném kamatoztatni mindazon tapasztalataimat, amelyekre a korábbi munkahelyeim által tettem szert, vállalati és emberi vonatkozásban egyaránt. A munkaerőpiaci trendek azt mutatják, hogy az Employer Branding, vagyis a munkáltatói márkaépítés egyre fontosabb szerepet kap a toborzásban és a már meglévő munkatársak megtartásában is. Így hosszú távú célként ennek erősítését, valamint az Y és Z generációs, illetve az idősebb munkavállalók megtartását, lojalitásuk növelését tűztem ki. Hiszek abban, hogy megfelelő motivációval, kitartással, és pozitív hozzáállással minden megvalósítható” – mondta Lerch Zoltán.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09