Vásárlásösztönző applikációval segíti a hazai kiskereskedelmet az SZTA befektetése

A BCONSHOP alkalmazáshoz hasonló fejlesztés korábban nem létezett a magyar piacon

forrás: Prím Online, 2016. augusztus 23. 09:33

A magyar piacon egyedülálló vásárlásösztönző alkalmazás piacra lépését támogatja a Széchenyi Tőkebefektetési Alap kockázati tőkéje. A BCONSHOP nevű mobilalkalmazás úgy segít a vásárlások során, hogy a felhasználók tartózkodási helye alapján juttat el hozzájuk az érdeklődési körükhöz igazított akciós ajánlatokat. A startup IT-cég a 60 millió forintos befektetésből elsősorban az alkalmazás továbbfejlesztését és magyarországi elterjesztését finanszírozza.

A Széchenyi Tőkealap 60 millió forint értékű kockázati tőkét fektetett az innovatív mobilalkalmazásokat fejlesztő BCONHUNT Kft.-be. A 2014-es alapítású szegedi startup Magyarországon egyedülálló, mobil alapú vásárlásösztönző megoldásokat fejleszt. Fő terméke, a 2016 júniusától elérhető, díjnyertes BCONSHOP a vásárlók és a kiskereskedelmi vállalkozások számára is számos előnyt nyújt: a vevők kizárólag az érdeklődési körükbe tartozó ajánlatokkal találkoznak akkor, amikor az adott üzletek környékén tartózkodnak, és vélhetően nyitottak a vásárlásra, ugyanakkor az üzletek alacsony költséggel üzemeltethető rendszeren keresztül szólíthatják meg játékos formában célközönségüket, a személyes adatok ismerete nélkül elemezve a vásárlási szokásokat.

 

„A vállalkozás olyan területen kíván betörni a hazai kiskereskedelmi piacra, amely itthon jelenleg még nem létezik, így a szegedi csapat lényegében elsőként hozhat be egy tengerentúlon már bizonyított innovatív megoldást Magyarországra. Az SZTA elsősorban a menedzsment felkészültsége és szakmai tapasztalata, a cég piaci előnye és széleskörű lehetőségei, valamint a projekt kiskereskedelemre gyakorolt pozitív hatása miatt döntött a befektetés mellett” – mondta el Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. elnök–vezérigazgatója. 

 

Hozzátette: „Még az utóbbi félévben is számos olyan magyar startup és induló vállalkozás keresett meg minket tőkeigénnyel, amely növekedését első befektetési körben az SZTA egyedi tőkekonstrukciója tudja a leghatékonyabban támogatni, viszont mivel már szinte a teljes kihelyezhető tőkét befektettük, több ígéretes üzleti tervre is kénytelenek voltunk nemet mondani. Azt látjuk, hogy a kkv-szektor még több tízmilliárd forintnyi kockázati tőkét tudna felhasználni, bővülésével tovább élénkítve a magyar gazdaságot.”

 

 

A BCONSHOP 2014-ben elnyerte az év leginnovatívabb üzletfejlesztése díjat, annak köszönhetően, hogy nem csak a fizikai, de az online vásárlási kuponok területén is egyedülálló megoldást kínál. Működése rendkívül egyszerű. A vásárló az alkalmazás letöltése után regisztrál (a rendszer nem kér személyes adatokat), beállítja a számára legrelevánsabb érdeklődési köröket, és a rendszer kiválogatja számára a legjobb, leginkább személyre szabott ajánlatokat, amelyek a felhasználó beállításainak és pillanatnyi földrajzi helyzetének megfelelően jelennek meg egy listában. Míg a hasonló alkalmazások GPS-t használnak a pozíció meghatározásához, a BCONHUNT fejlesztése egy alacsony energiaigényű Bluetooth technológiát alkalmaz. A rendszer az üzletekben elhelyezett, Bluetooth alapú, iBeacon nevű jeladó segítségével határozza meg a vásárló tartózkodási helyét, majd értesítést küld az akciós lehetőségekről, ha a közelben jár. Így a vevő korábbi preferenciái alapján a helyszínen dönthet a vásárlásról.

 

A fejlesztés kiváló vevőszerző megoldást jelent többek között az élelmiszert, ruházatot, cipőt, kozmetikumokat, gyógyszert, könyveket, sportfelszerelést, háztartási cikkeket vagy órát és ékszereket értékesítő kereskedelmi egységek számára. Az alkalmazás egy nagyobb mobil platform első része, a fejlesztők a kiskereskedelem mellett további ágazatokban, így például a vendéglátásban, a rendezvények vagy a mikrolokációs alapú mobiljátékok területén is meg kívánnak jelenni további fejlesztéseikkel. A cég vevőszerző terméke iránt már számos hazai vagy Magyarországon jelen lévő kereskedelmi lánc és üzlet érdeklődik, de az alapítók hosszú távú célja, hogy a legújabb mobil technológiákon alapuló platform világszerte széles körben használt vásárlásösztönző rendszerré váljon.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05