Kiút a kémia útvesztőjéből – elstartolt a Laborintus!

forrás: Prím Online, 2016. október 5. 15:18

A Laborintus online kémiaverseny föld alatti útvesztőjéből a versenyzőknek a térben és az időben ugrálva kell kijutniuk, a világtörténelem nagy tudósainak segítségével. Az immár második alkalommal meghirdetett internetes verseny (www.laborkaland.hu) célja a kémia népszerűsítése új eszközökkel a továbbtanulás előtt álló diákok körében.

„Heuréka!” – kiáltunk fel boldogan Arkhimédésszel, miközben megismerkedünk a folyadékok tulajdonságaival az ókori fürdőben. Persze ehhez már legalább egy ajtót ki kellett nyitnunk a Laborintusban, ahol a Laborkaland, Magyarország első online kémiaversenyének idei fordulója játszódik. Innen indul minden: a tér- és időutazások, amelyek során a gyógyszerkémiától a gáztörvényekig, az elektronok világától a magkémiáig Arkhimédész mellett olyan nagy tudósok segítenek a versenyzőknek a feladatok megoldásában, mint Boyle, Faraday, Paracelsus vagy Rutherford.

 

A Laborintusba nem nehéz bejutni, hiszen akit érdekel a kémia világa, egy kattintással a föld alatt találja magát. A verseny ikonikus figurája, Kovács Gabi (azaz Gaberius Ferrerus) bőrébe bújva októbertől február végéig kell megtalálni a kiutat a föld alatti titkos laborból, mégpedig öt ajtó megfelelő sorrendben történő kinyitásával. Az ajtók mögött egy-egy történelmi kor és személy tűnik fel, velük együtt kell megoldani a különböző kémiai rejtvényeket, és ha elakadnánk, Szimat kutyus siet a segítségünkre.

 

 

Laborintusból laboratóriumba

Azelőtt a tíz versenyző előtt, aki a legjobb eredménnyel jut ki a virtuális Laborintusból, megnyílik egy igazi titkos világ, a WESSLING Hungary Kft. környezet-, élelmiszer- és gyógyszervizsgáló laboratóriumának ajtaja, ahol a szerencsés diákok a legmodernebb gépekkel dolgozhatnak. A jó teljesítmény jutalma ezenkívül egy látogatás a program szakmai partnerénél: a Csodák Palotája új, óbudai helyszínén, Csopa Playbarban kémiai kísérletek és egész életre szóló tudományos élmények várják a győzteseket. A Laborkaland-Laborintus online, mindenki számára hozzáférhető internetes kémiaverseny feladatait a szervezők a mindennapi életből vették, és olyan középiskolás diákok részvételére számítanak, akiket érdekel, hogyan működik a világ körülöttünk.

 

Hogyan csináljunk aranyat?

A program legfőbb célja, hogy népszerűsítse a kémiát, és hogy minél több olyan diák jusson el laboratóriumba, akiknek az iskolában kevesebb lehetősége adódik kísérletezni. A Laborkaland immár harmadik éve meghirdetett programjaiba diákok ezrei kapcsolódtak be, több százan jártak a laboratóriumi interaktív oktatónapon, az online verseny adatai alapján pedig kijelenthető, hogy a kémia a megfelelő eszközökkel igenis népszerűvé tehető!

 

A Laborkaland idei fordulója, a Laborintus még talán az eddigieknél is több izgalmat kínál a versenyzőknek, az időutazások, nagy kémikusokkal való találkozások és a Laborintusból való szabadulás mellett ugyanis a versenyzők még az alkimisták legfőbb álmát, az aranycsinálás titkát is megtudják! 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09