Lehet-e ennél okosabb?

Okos padokat tervező versenyt hirdet a T-Systems Magyarország

forrás: Prím Online, 2016. október 11. 08:21

Utcai padok okosítására írt ki pályázatot egyetemisták és főiskolások számára a T-Systems Magyarország. Az ötletpályázat célja, hogy a T-Systems egy sorozatgyártásra alkalmas, több helyszínen is elhelyezhető (pl. egyetem, város), közösséget és emberi személyes kapcsolatokat építő Okospad szolgáltatásokra kapjon felhasználói ötleteket.

A pályázaton a látványterv mellett ötleteket is várnak a T-Systems-nél arra, hogy a diákok szerint milyen smart city szolgáltatásokat lenne célszerű beépíteni a padokba ahhoz, hogy a megszokott funkción túl sokkal komplexebb módon szolgálják a városiak kényelmét és „padokból p@dokká” váljanak. Az Okos P@D pályázat legjobb ötleteit megvalósítják. A nyertes csapat tagjai csatlakozhatnak a Telekom- T-Systems gyakornoki programjához, valamint heti bérletet kapnak a 2017-es VOLT Fesztiválra.

 

Az értékelés során a zsűri figyelembe veszi a pályázat társadalmi hasznosságát, valamint azt is, hogy mitől lesz népszerű az Okos P@d. Fontos szempont emellett a látvány, a megvalósíthatóság, sorozatgyárthatóság, az élettartam, fenntarthatóság (egyszerűen, olcsón, környezetbarát módon történő üzemeltethetőség), illetve a pályázat egyedisége, újszerű ötlete, felhasználhatósága.

 

 

Az okos padok funkciói a városban élő lakosok és turisták számára nyújthatnak mindennapi segítséget, aktuális információk kihelyezésével, interaktív térképpel, menetrendekkel, beépített wifi hotspottal, vagy töltőkkel. Emellett szórakoztató elemek, például fényképkészítés is színesíthetik a pad alkalmazásinak lehetőségeit, de biztonságérzetet is növelhetik a padba helyezett térfigyelő kamerák. Számos külföldi megoldásból lehet további ötleteket nyerni, a bostoni okos padok például helyspecifikus információt is szolgáltatnak a környék levegőminőségéről vagy zajszintjéről. 

 

A pályázatokat szakértői zsűri bírálja el, amelynek tagjai: 

  • Kobrizsa Ádám, a Mindspace alapítója, 
  • Rab Árpád, az Óbudai Egyetem Digitális Kultúra és Humán Technológia Tudásközpont kutatója,
  • Kaszás Zoltán a T-Systems Magyarország, Vezérigazgató-helyettese 
  • Csorba Endre, a T-Systems Magyarország Konvergens kommunikáció kompetencia központjának vezetője, 
  • Kiss Ferenc, a T-Systems Magyarország Digitális Város programvezetője 

 

A pályázatok beadásának határideje: 2016. november 11. éjfél.

További információ: http://www.legyelteisinformatikus.hu/palyazat

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Női szakemberekkel mutat példát a fiataloknak az IVSZ és a WiTH

Március 20-án délután második alkalommal adták át az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) együttműködésében meghirdetett 40 év feletti női példaképek a digitális gazdaság területén pályázat díjait. A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán megrendezett gálán négy kategóriában hirdettek nyertest, továbbá a szakmai zsűri egy olyan különdíjat is átadott, amellyel minden évben egy, a szakterületén kiemelkedően teljesítő pedagógus munkáját ismerik el.

2024. március 21. 17:55

Napelemes pályázat: ezek az akkumulátorok legnagyobb buktatói

Senki nincs még elkésve, aki igényelni szeretné a napelemekből és energiatárolóból álló rendszerekre kiírt Napenergia Plusz Program vissza nem térítendő támogatását, de elővigyázatosnak kell lenni. Házi Ádám, a Wagner Solar Hungária Kft. fejlesztési igazgatója felhívta rá a figyelmet, hogy nem minden akkumulátor tudja működtetni a rendszert áramszünet esetén, de arra is ügyelni kell, hogy a telepített eszközök kompatibilisek legyenek egymással. A szakértő szerint érdemes olyan kivitelezővel együtt dolgozni, aki a pályázat megvalósítása után is a rendelkezésünkre áll.

2024. március 14. 13:04

Digitális készségek fejlesztését célzó hazai projektek indulhatnak egy rangos európai díjért

Az Európai Digitális Készségfejlesztési Díj keretében öt kategóriában díjazzák a kontinensen élő emberek digitális kompetenciákkal való felvértezése iránt elkötelezett európai, köztük magyarországi projekteket és szervezeteket. Az IVSZ szerint a digitális készségek fejlesztése a gazdaság versenyképessége szempontjából elengedhetetlen – hiszen a hazánkban élő 16-74 év közötti felnőttek fele nem rendelkezik alapszintű digitális kompetenciákkal, pedig ezek nem csak a hétköznapi ügyintézést könnyítik meg, hanem a munkahely megtartásában és megszerzésében is fontos szerepük van. Ezért is különösen fontos összegyűjteni és megmutatni a készségfejlesztéssel kapcsolatos nemzetközi és hazai jó gyakorlatokat minél szélesebb körben. 

2024. március 7. 17:48

Újabb izgalmas találmányok nevezhetnek a Magyar Ipari Célgép Nagydíjra

A hazánkban megvalósuló külföldi ipari beruházások alapján számíthatunk arra, hogy a célgépgyártók iránti igény a közeljövőben nőni fog, és a már eddig is jelentős nemzetgazdasági szerepén nagyot fog lendíteni ez a szektor. Ebben segít a Magyar Ipari Célgép Nagydíj, amelyet idén immár negyedik alkalommal hirdetnek meg.

2024. február 22. 10:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05