Visszatér Budapestre a CREW: a világ kutyaszemszögből videós sisakkal

forrás: Prím Online, 2016. október 25. 08:10

Öt év után visszatér Budapestre a CREW belga művészeti kollektíva, amely a virtuális, a kiterjesztett és az immerzív valósággal kísérletezik, és korszakalkotó technológiájával hoz létre rendhagyó produkciókat. Ezúttal október 25- 26-27-én a Reality Research Festival látogatóit repítik el egy másik világba. A C.a.p.e._Drop_Dog című produkció során a közönség tagjai egy videós sisak segítségével azt is megtapasztalhatják, milyen érzés egy kutya bőrébe bújni.

A belga CREW művészi kísérletei láthatóvá kívánják tenni azt, hogyan változtat meg minket a technológia. A C.A.P.E. (Cave Automatic Personal Environment) egy immerzív performansz, amelyet a résztvevők egyenként élhetnek át. Korszakalkotó technológiájával a C.a.p.e._Drop_Dog a látogatókat egy másik világba küldi, ahol két sajátos, rövid történetbe csöppennek. Miközben a néző a térben mozog, a külső megfigyelőknek úgy tűnik, mintha egy ember-kiborg különös táncát járná – pedig közben pedig átéli az emberi lét, az emberi természet és percepció valódi törékenységét.  A rendhagyó élményt október 25, 26 és 27-én (kedd, szerda, csütörtök) 16 és 22 óra között lehet kipróbálni a budapesti Reality Research Festival programjában. Indulás 20 percenként a Gödör Klubtól (1061 Budapest, Király u. 8-10., Central Passage).

 

 

A belga CREW kollektíva az elmúlt 12 évben készült előadásaiban és interaktív installációiban rendszeresen kísérletezik az úgynevezett immerzív technológiai környezet művészeti alkalmazásával és a neuro-fiziológia által felvetett filozófiai kérdésekkel. A sokoldalú kollektíva munkássága egy közös utópisztikus vágyból fakad: olyan médiumot keresnek, amely egyszerre elemzi és kiterjeszti a valóságunkat. Ez az immerziót, az „elmerülést” célzó szándék a CREW élő-művészetének az alapja. A csoport hibrid művészeti formákat hoz létre, munkáit pedig különböző műfajokban és helyszíneken (pl. előadóművészetek, vizuális művészetek, nagy léptékű társadalmi események, tudományos konferenciák) hozza létre. A társulat 2011-ben már járt Budapesten, akkor a Terra Nova című előadást mutatták be a világon másodikként a PLACCC Fesztiválon. 

 

CREW (BE): C.a.p.e._Drop_Dog

Időpontok: 2016. október 25, 26, 27.  16.00-22.00 között, indulás 20 percenként 

Helyszín: Gödör Klub (1061 Budapest, Király u. 8-10., Central Passage)

 Jegyváltás ellenében látogatható program. Jegyek: http://placcc.jegy.hu/ 

 

A program a Reality Research Festival része, amely október 21. és 27. között első alkalommal várja az új technológiák iránt érdeklődőket Budapesten. A rendezvény célja, hogy művészeti, fejlesztői és kutatói szempontokból egyszerre értelmezze, hogyan ékelődnek be  az új technológiák, az AR – augmented reality (kiterjesztett valóság), a VR– virtual reality (virtuális valóság) és az MR– mixed reality(kevert valóság) az észlelési és a tudati zóna közé, illetve hogyan befolyásolják a körülöttünk lévő világ megismerését, feldolgozását. A valóságkutatók hete a PLACCC Nemzetközi Művészeti Fesztivál és a 2007 óta működő,  technológiai innovációval foglalkozó labor, a Kitchen Budapest kezdeményezésére született meg több más hazai és nemzetközi kulturális szervezet közreműködésével. A Reality Research Festival központja a Kubik Coworking Iroda alagsorában talált otthonra (13. kerület, Jászai Mari tér 5-6.).

 

Részletes program: 

https://www.facebook.com/events/228920377523233/?notif_t=plan_user_associated&notif_id=1477234427746804 

http://realityresearch.info/ 

http://placcc.hu/2016/10/10/reality-research-festival/

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09