A Vimpelcom alulértékelt

Nyíri Miklós, 2000. november 2. 11:56
A Trojka Dialog befektetési ház értékelése szerint a moszkvai GSM szolgáltató Vimpelcom alulértékelt. A frekvenciavita aránytalanul nagy veszteséget okozott a cég papírjainak értékében. Az értékcsökkenés a botrány kipattanása után majdnem 40% volt, amit az elemzők nem tartanak reálisnak, már csak azért sem, mert a másik érintett cég, az MTS papírjai nem szenvedtek ilyen mértékű veszteséget.
Mint az elemzés elmondja, gazdasági-pénzügyi szempontból ma a Vimpelcom ugyanolyan helyzetben van, mint a nagy felháborodást kiváltó frekvenciaengedély visszavonási ügy előtt, sőt a Trojka véleménye szerint a Vimpelcom helyzete jelenleg reménykeltőbb, mint az MTS-é. Az elemzés szerint a vállalat részvényértéke egy éven belül elérheti a 30 dolláros árat a mai 19-3/8 dollárhoz képest.

Az áremelkedésre nem csak a lezárult vita ad alapot, hanem az a tény is, hogy a két rivális moszkvai GSM cég közti verseny kiegyensúlyozottá vált, és a Vimpelcom előfizetői bázisa a közeljövőben növekedni fog.

Az MTS ezzel egy időben bejelentette, hogy újabb oroszországi régióban kezdi meg GSM 900 szolgáltatását. Az uráli Udmurtyija köztársaságban az Udmurt Telecom és az MTS által közösen irányított Udmurtyija Digital Networks cég fog szolgáltatni. Az MTS az előnyös földrajzi elhelyezkedés, a viszonylag fejlett távközlési infrastruktúra és magasan képzett helyi szakemberek miatt választotta a régiót - írja a Reuters.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09