Közel 400 hátrányos helyzetű gyermeket ajándékozott meg Miskolcon a Vodafone és a Nemzeti Színház közös Mikulása

forrás: Prím Online, 2016. december 7. 15:12

A Vodafone Magyarország Alapítvány és a Miskolci Nemzeti Színház december 6-án különleges zenés, táncos karácsonyi műsorral és egy-egy ajándékcsomaggal lepett meg közel 400 hátrányos helyzetű miskolci és Miskolc környéki kisgyermeket. 

„Hatalmas élményt jelentett a gyermekeknek az ünnepség.” – mondta Kovácsné dr. Nagy Emese, a Vodafone Digitális Iskola Program bázisintézményeként működő hejőkeresztúri iskola igazgatónője. „Iskolánkba nagyrészt hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek járnak, akiknek sajnos ritkán adatik meg, hogy színházba mehessenek vagy ajándékot kaphassanak, így ez egy igazán különleges nap volt a számukra.” – tette hozzá az igazgatónő, akinek iskolája a múlt héten nyerte el a rangos PrimaPrimissima díjat.

 

Az ünnepségen a Miskolci Gyermekváros lakói, az Éltes Mátyás Egységes Gyógypedagógiai és Módszertani Intézmény és a Vodafone Digitális Iskola Programban résztvevő Hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola tanulói mellett Miskolc város nagycsaládjainak gyermekei is részt vettek. A ’Mikulás ajándéka’ című zenés, táncos karácsonyi előadást Jancsó Dóra színművésznő rendezte. 

 

 

„Immár hagyománnyá vált, hogy decemberben meglepjük a borsod megyei hátrányos helyzetű gyermekeket egy közös szervezésű előadással, amelyre mind a színház, mind a Vodafone önkéntesei hónapokig készülnek. A Vodafone második otthonának tekinti Miskolcot, ahol Regionális Ügyfélszolgálati Központunk működik, ezért minden lehetséges eszközzel igyekszünk elősegíteni a város gazdasági és kulturális életének fejlődését.”– mondta Major Péter, a Vodafone Magyarország ügyfélszolgálati igazgatója. „A színház támogatásával és a pályakezdő fiatal művészeket segítő ösztöndíj létrehozásával igyekszünk hozzájárulni a miskolci színjátszás és balett hosszútávú sikeréhez.

 

„A Vodafone-nal való együttműködésnek köszönhetően az elmúlt évek során már több száz hátrányos helyzetű gyermek élvezhette a színház különféle előadásait.” - mondta Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója. „Nagy öröm számunkra, hogy az ide érkezett gyerekek a Mikulás mellett a színház varázsát is átélhették a Jancsó Dóra rendezte meglepetésműsor segítségével - tette hozzá az igazgató.

 

 

A Vodafone Magyarország évente 5 millió forintos támogatást nyújt a Miskolci Nemzeti Színháznak, hogy a fiatal színészek és balett táncosok számára megkönnyítse a kritikus pályakezdő éveket és hozzájáruljon pályán tartásukhoz. A vállalat miskolci munkatársai évek óta támogatják önkéntes munkájukkal a Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógia Intézetet, valamint a miskolci Gyermekvédelmi Központ Fruska Regionális Hatáskörű Módszertani Gyermekotthont is. 

 

A vállalat tavaly indította útjára a Vodafone Digitális Iskola Programot, amelynek célja a hátrányos helyzetű fiatalok digitális ismereteinek fejlesztése és a magyarországi oktatás digitális átalakításának ösztönzése. 1300 Vodafone Tab SpeedLTE táblagépet osztott ki 25 iskolában országszerte, valamint díjmentesen biztosítja az oktatási célú használathoz szükséges havi 3 GB adatforgalmi keretet, illetve 6500 érintett gyermek és közel 700 internetbiztonsági oktatását.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05