2016 végére a teljes mobil adatforgalom 70%-a már a 4G hálózaton fut a Telekomnál

forrás: Prím Online, 2017. január 3. 12:44

A Telekom hálózatfejlesztésének eredményeképpen a kültéri lakossági lefedettség az év eleji 97,3%-ról 98%-ra emelkedik év végére. Novemberben elkezdődött a kistelepülések 4G technológiával való lefedése is, így egy éven belül több mint 2600 db hatezer főnél kisebb lélekszámú településre is eljut a szupergyors mobilinternet. 

Jelenleg több mint 2800 települést, köztük 1100 db ezer fő alatti lakosú kistelepülést lát el a Telekom 4G-vel. A szolgáltató új állomások bekapcsolásával idén nagy hangsúlyt fektetett a 4G hálózat beltéri lefedettségének javítására, növelésére is. Ennek következtében a beltéri lefedettség (83,5%-ról) az év során 87,2%-ra emelkedett. A beltéri lefedettség javítása már jól érzékelhető Budapesten a belső és nagy budai kerületekben, a külső kerületekben pedig várhatóan 2017 első negyedévében várható jelentős javulás. 

 

2015 júliusa volt az a hónap, mikor a 4G hálózat összesített havi adatforgalma először meghaladta a 3G-s adatforgalmat a vállalat ügyfeleinek körében. Az azóta eltelt röpke másfél év alatt az arányok drasztikusan megváltoztak és a 2016-os év egyértelműen a 4G technológiáról szólt a mobilkommunikációban: az ügyfelek nagy számban tértek át a 4G készülékek és szolgáltatás használatára.  Ezt támasztja alá, hogy a Telekom 4G-t használó ügyfeleinek száma egy év alatt 44%-kal közel 1,4 millióra nőtt, és mára a mobil adatforgalom 70% már a 4G hálózaton keresztül bonyolódik. 

 

A Telekom nemcsak a kültéri és beltéri lefedettségen dolgozik, de a szolgáltatás sebességét is növeli. 2015 decemberében az országban elsőként Nyíregyházán vált elérhetővé az akár 300 Mbps elméleti letöltési sebességű 4G+ mobilinternet szolgáltatás a Telekom hálózatán. Az 4G+ (LTE-Advanced) technológia által lefedett területeken az ügyfelek az eddigiekhez képest akár kétszeres adatsebességet is tapasztalhatnak az erre alkalmas eszközök és díjcsomagok használatával. A 300 megabites 4G+ szolgáltatás mára több mint 40 településen elérhető, ez 25%-os kültéri lakossági lefedettséget jelent. Novemberben Gödöllőn kapcsolt 450 Mbps sebességre a Telekom. Jelenleg Magyarországon ez a leggyorsabb 4G/4G+ hálózaton megvalósuló mobil adatszolgáltatás, amelyet egyelőre a gödöllői lakosok élvezhetnek, és próbálhatnak ki megfelelő készülék birtokában, de a vállalat tervei szerint a későbbiekben például kiemelt rendezvényeken és eseményeken teszi majd elérhetővé ezt a megoldást. A Telekom kínálatában megtalálható készülékek közel egynegyede már támogatja a 4G+ technológiát. 

 

 

2016-ban már a jövőbe mutató tesztek is zajlottak a Telekom hálózatán: 2016 májusában a Telekom teljes egészében 4G alapon bonyolított le teszthívást budapesti székházában. A VoLTE (Voice-over-LTE) technológia gyorsabb hívásfelépülést, HD hangminőséget és hívás közben is 4G sebességű adatkapcsolatot tesz majd lehetővé. További, érezhető előnye a teljesen IP-alapúvá váló telefonhívásoknak, hogy a telefonok akkumulátorát is jóval kisebb mértékben terhelik meg, mint a hagyományos technológia.

 

Novemberben a szolgáltató az Ericsson Magyarországgal közösen tesztelte az 1200 Mbps letöltési sebességet lehetővé tevő mobiltechnológiát a Budapesten megrendezett Regionális Digitális Csúcstalálkozón. A ma még csak laboratóriumi körülmények között bemutatható, továbbfejlesztett 4G+ technológia radikális – körülbelül háromszoros - teljesítménynövekedést jelent a jelenleg publikusan elérhető leggyorsabb mobilinternetes lehetőségekhez képest. A technológia több frekvenciatartomány aggregálásával, továbbfejlesztett antenna rendszerrel és magasabb rendű modulációval tudja elérni a jelenleg publikusan elérhető sebesség többszörösét. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05