Így csökkenthetjük a továbbtanulás költségét

forrás: Prím Online, 2017. január 17. 09:42

Idén több mint százezer diák számára nyitott még a kérdés, melyik felsőoktatási intézménybe jelentkezzen. A továbbtanulás – még az államilag finanszírozott képzéseken is – plusz terhet ró a családokra, ezért jó tudni, mivel lehet csökkenteni a havi költségeket, hogy a tudáson ne kelljen spórolni.

Hatalmas különbség van a lakóhelyén államilag finanszírozott képzésen tanuló, a családdal együtt élő hallgatók és az önköltséges képzésben részt vevő, albérletben lakó hallgatók havi költségei között, a felsőfokú tanulmányok azonban minden esetben többletterhet jelentenek a családok számára. Érdemes azonban minden lehetőséget megragadni a kiadások csökkentésére, hiszen a diploma még mindig az egyik legjobb, sokszorosan megtérülő befektetés: a versenyszférában átlagosan havi bruttó 300 ezer forinttal, az állami és nonprofit szférában pedig átlagosan 120-130 ezer forinttal keresnek többet az egyetemi végzettségűek azoknál, akiknek csak gimnáziumi érettségijük van. 

 

Mire költsünk, mire ne

A HÖOK 2013-as felmérése szerint az egyetemisták havonta átlagosan 60 ezer forintot költenek utazásra, kollégiumra vagy albérletre, élelmiszerre, bulizásra, könyvtárra és fénymásolásra. A legnagyobb kiadást – átlagosan a tanulmányi költségek harmadát – a tandíj jelenti, ezért igencsak megéri alaposan felkészülni a felvételire. Az albérleti árak utóbbi egy-két évben látott drasztikus emelkedése miatt mindenképpen érdemes kihasználni a kollégiumi férőhelyeket, ennek hiányában pedig akár az ingázás is szóba jöhet, hiszen Budapest esetében egy külső kerületből bejárásnál olcsóbb és kényelmesebb is lehet hazautazni. 

 

 

Arra is van ma már lehetőség, hogy a könyveket, jegyzeteket ingyenesen, online formában elérjék a hallgatók. Az Akadémiai Kiadó www.vilagraszolo.com oldalán megtalálhatjuk a gazdasági felsőoktatásban leginkább használt szakkönyveket és jegyzeteket olvasható és szerkeszthető digitális formában. „A január 31-ig ingyenesen, ezt követően minimális, csupán néhány ezer forintos előfizetéssel elérhető szolgáltatásunkon keresztül több mint 70 mű áll rendelkezésre, amelyeket nemcsak olvasni lehet, de saját jegyzeteket, bejegyzéseket is lehet készíteni és nyomtatni. Érdemes figyelni a frissítéseket is, mert hétről hétre folyamatosan bővül a digitális formában elérhető szakkönyvek kínálata. Így a tudáson biztosan nem kell spórolni a leendő és a már vizsgákra készülő hallgatóknak” – mondta el dr. Réffy Balázs, az Akadémiai Kiadó igazgatója.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Európában csökkent, Magyarországon változatlan a tévénézésre fordított idő

A televíziózás továbbra is meghatározó napi szabadidős tevékenység hazánkban annak ellenére, hogy Európa legtöbb országában, de a világ számos táján is csökken a televízió népszerűsége. A Föld népessége napi szinten 2 óra 25 percet tévézik. Az európaiak majdnem egy órával többet, átlagosan 3 óra 22 percet, míg mi, magyarok az ezredforduló óta töretlenül legalább négy órát ülünk a televízió képernyője előtt egy átlagos napon – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss elemzéséből.

2024. április 16. 14:55

A Stanford Egyetem professzora szerint példaértékű a Széchenyi-egyetem és az ipar együttműködése

Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert, az amerikai Stanford Egyetem Hoover Intézetének professzora, aki az ellátási láncok biztonságossá tételéről tartott telt házas előadást a Győri Innovációs Parkban április 9-én. A kutató szerint az intézmény példaértékűen működik együtt az ipari szereplőkkel, segítve a hallgatók gyakorlatorientált képzését.

2024. április 16. 13:14

Májusban indul az első SMP Marketing Masters kurzus!

A Magyar Marketing Szövetség elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat. Az SMP Masters magyar nyelvű, programsorozat összesen 5, egyenként 2 napos tematikus kurzusból áll.

2024. április 16. 11:41

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

A becslések szerint 2030-ra Franciaországban legalább 330 ezer, de akár 480 ezer e-töltőállomásra is szükség lehet. Ehhez gyors ütemben, folyamatosan újabb és újabb autópálya-pihenőhelyeket szerelnek fel töltőkkel, ahol már most akár 20 perc alatt 80 százalékra „tankolhatóak” az e-autók. 

2024. április 16. 10:10

Dizájnkiállításon és konyhai szakkiállításon is megmutatja magát a Samsung

A Samsung két milánói eseményen vesz részt idén áprilisban. A vállalat az EuroCucina 2024 konyhai szakkiállításon az összekapcsolt otthonok jegyében mutatja be új, prémium konyhai eszközeit és az életstílust, amit a készülékek kínálhatnak. A Milánói Design Hét Fuorisalone 2024 eseményén rendezett dizájnkiállításán pedig művészileg is megmutatja a látogatóknak a vállalat formatervezési filozófiáját.

2024. április 15. 19:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09