A digitális biztosítók kora jön

forrás: Prím Online, 2017. május 11. 15:19

Az elkövetkező 5 évben a biztosítást vásárló ügyfelek 45-50 %-át már olyan fiatalok fogják kitenni, akik 1995 után születtek. A biztosítóknak őket is meg kell tudnia szólítani, mobil megoldásokkal és digitális innovációkkal. – hangzott el az UNIQA Terasz VIP sajtóeseményen.

A biztosítási trendek és az insuretech cégek által generált verseny állt a középpontjában az UNIQA kerekasztal beszélgetésének, amit a biztosító azért indított hagyományteremtő céllal, hogy sajtó munkatársait a biztosítási piac egészét illetően évente egy vagy két alkalommal, egyedi tartalmakkal, trendekkel támogassa.

 

„Az UNIQA Biztosító a 2016-os évet sikeresen zárta mind pénzügyileg, mid a társaság struktúrális átszervezését illetően. 2017 a digitális átállás éve lesz az UNIQA Biztosító életében.” – vezette fel a beszélgetést Kurtisz Krisztián, az UNIQA Biztosító vezérigazgatója. Kurtisz Krisztián 2016 júliusa óta vezeti a társaságot, és a megújult menedzsmenttel közösen új alapokra helyezték a biztosító működését. „Az idei év egyik legfontosabb célja, hogy felmérjük és kialakítsuk az ügyféligények kiszolgálására legalkalmasabb digitális csatornákat és biztosítsuk azokon az aktív jelenlétet. Ennek érdekében az anyavállalatunk már a tavalyi évben mintegy 500 millió euró nagyságú digitális fejlesztési tervet fogadott el, amely olyan új és innovatív technológiai megoldások és termékek kidolgozását támogatja, amelyek megkönnyítik az ügyfelek – és itt kiemelten fontos megemlítenünk a fiatalabb generációk (Y, Z, Alpha generációk) – igényeinek kiszolgálását.” A Magyarországon már bevezetett és a fejlesztés alatt álló új digitális megoldások a Big Data típusú elemzések mellett támogatják a biztosító és az ügyfelek közötti kapcsolatfelvétel egyszerűsítését és a gyors, hatékony biztosításkötést is. Kurtisz Krisztián hozzátette, természetesen amennyiben az ügyfelek személyes tanácsadást szeretnének igénybe venni, annak sem lesz akadálya, számukra továbbra is rendelkezésre állnak majd a folyamatosan fejlesztett és felügyelt személyes csatornák.

 

Az Aria Hotel Budapestben megtartott sajtóesemény keretében két „sportos” bejelentés is történt.

 

2000 eurós támogatás a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség részére

Az UNIQA konszern a 2017. március 18. és 25. között Ausztriában megrendezett Téli Speciális Olimpiai Világjátékok szponzora és biztosító partnere volt. A Világjátékokhoz kapcsolódóan a csoport 10 000 eurót ajánlott fel a résztvevő országoknak, amely összeget három ország speciális olimpiai szervezete között osztották fel, a Világjátékokhoz kapcsolódó közösségi játék helyezései alapján. A kezdeményezés ideje alatt 729 darab #make2017better hashtag-gel megjelölt magyar képfeltöltés született, így a 3. helyen végezve 2 000 euróban részesült a szurkolók jóvoltából a hazai szervezet.

 

A támogatást Polányi Zoltán, az UNIQA Biztosító értékesítési és marketing területéért felelős igazgatósági tagja adta át Lengyel Lajosnak, a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség elnökének.

 

 

UNIQA Sportnagyköveti Pályázat 2017.

„Sportnagykövet programunkat 4 éve azzal a céllal hoztuk létre, hogy az egészséges és sportos életmódot közelebb hozzuk a gyermekekhez is, és saját korosztályukból mutassunk számunkra példaképet.” –mondta Polányi Zoltán. A Sportnagykövetek amellett, hogy eredményes sportolók kiváló tanulmányi eredményekkel büszkélkedhetnek. Jelenleg tizenhat, 7-18 év közötti diák vesz részt a programban 14 sportág képviseletében, akikhez idén újabb négy Sportnagykövetet választ ki a zsűri.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09