MI és a Robot

forrás: Prím Online, 2017. május 29. 15:06

A robotok ma már nem csak a sci-fi regények lapjain léteznek, elterjedésük a jelen egyik legfontosabb kihívása: a mesterséges intelligencia és a robotika exponenciális sebességű fejlődése teljesen meg fogja változtatni a mindennapjainkat.

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) aktívan dolgozik azért, hogy a robotika fejlődésének minél több haszonélvezője legyen, de a „kockázatokra és mellékhatásokra” is felhívjuk a figyelmet. Az NJSZT ennek szellemében most robotika kiállítást rendez a Társaság Informatika Történeti Kiállításában.

 

Szegeden már 55 éve sem volt a robot ismeretlen: az Úttörőház látogatóit Robotember köszöntötte. A Dr. Muszka Dániel által tervezett robot alapján a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum által készített installáció is látható lesz a tárlaton. A kiállításon magángyűjtemények értékes darabjai is megtekinthetőek. Találkozhatunk SIMON-nal, a humanoid robottal, megismerhetjük rangos robotika versenyek korábbi nyerteseit, amelyek megállták a helyüket a robotautók rallyján vagy akár szimulált marsi környezetben is. A tárlatot a robotika történetét és témaköreit bemutató tablósor egészíti ki (a grafikai munkák Forrai Ferenc tipografikus alkotásai).

 

A múlt értékeinek megőrzését kiemelten kezelő NJSZT a civil szervezetek között egyedülálló tevékenységet folytat az informatikai örökségvédelemben. Ennek keretében az NJSZT egy világszínvonalú állandó kiállítást (A jövő múltja) működtet Szegeden. A kiállítás rendezői remélik, hogy az infokommunikációs eszközök történetét átfogóan bemutató állandó kiállítást meggyőzően egészíti ki a MI és a Robot az időszaki kiállítások sorában, s így végre a Robot is elfoglalja az őt megillető helyét a múzeumban.

 

A tárlat 2017. június 7-től szeptember végéig látogatható Szegeden, az NJSZT Informatika Történeti Kiállításában. Nyitva tartás és jegyárak: http://ajovomultja.hu/content/contact

 

A kiállítást megnyitja: Alföldi István, az NJSZT ügyvezető igazgatója

Megnyitó időpontja: 2017. június 7.,  11 óra

A rendezvény helyszíne: NJSZT Informatika Történeti Kiállítása, Szent-Györgyi Albert Agora, Szeged, Kálvária sgt. 23.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09