A világ 88. legértékesebb márkája a Huawei

A Forbes listáján egyetlen kínai márkaként szerepel a gyártó

forrás: Prím Online, 2017. június 7. 10:52

A Huawei egyetlen kínai márkaként felkerült a FORBES legértékesebb márkákat összegző 2017-es (Most Valuable Brands) listájára. Az összeállítás szerint a vállalat márkaértéke egy év alatt 9 százalékkal emelkedve, 7,3 milliárd dollárra nőtt.  

A Forbes minden évben összeállítja a világ 100 legértékesebb márkájának listáját, amelyre több mint 200 nemzetközi jelöltből választja ki a legjobbakat. Idén a Forbes 88. helyre rangsorolta a Huawei-t, amely 2016-ban az ágazatot túlteljesítő növekedést mutatott. A vállalat tavalyi kiváló teljesítménye 2017 első negyedévében is folytatódott, a Huawei okostelefon szállításai folyamatosan gyarapodtak ebben az időszakban is, mára az IDC, az SA és a Trendforce kutatásai szerint is a Huawei a harmadik legnagyobb okostelefon szállító a világon, Kínában pedig az első helyet foglalja el. 
 


A Huawei növekvő márkaértékét több nemzetközi intézet is elismeri, a Forbes friss listája mellett a vállalat többek között az Interbrand Top 100 legértékesebb márka listájára is felkerült 2016 októberében, amelyen a 72. helyezést érte el. Emellett a Huawei idén a 40. helyre került a Global 500 toplistán.

Kulcsszavak: márka Forbes Huawei

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09