Nyom(tat)ós segítség a mobil felhasználók számára

forrás: Prím Online, 2017. június 16. 13:04

A papírmentes iroda egyre népszerűbb törekvés, a legtöbb munkahelyen azonban továbbra is szükség van nyomtatókra, hiszen számos iratot kell papíralapon megőrizni, egyes nyomtatott dokumentumokra pedig a jobb áttekinthetőség miatt van szükség. 

A munkavégzési szokások ugyanakkor jelentősen megváltoztak az elmúlt években: ma már teljesen természetes, ha valaki nem asztali számítógépen, hanem valamilyen mobil eszközön dolgozik. Ezért általános igény a felhasználók részéről, hogy okostelefonokról, tabletekről és laptopokról is tudjanak anyagokat küldeni közvetlenül a nyomtatóra. Ha a papírmentesség terén még nem is sikerül lépést tartani az elvárásokkal, a mobil nyomtatás már rendkívül egyszerűen megvalósítható az olyan megoldások segítségével, mint például az iPrint

 

A szoftverkészülékként elérhető eszköz lehetővé teszi, hogy a felhasználók önkiszolgáló módon nyomtassanak a szervezet összes, akár régebbi típusú nyomtatóján is bármilyen Android, BlackBerry, Chromebook, iOS vagy Windows mobil eszközről, illetve Linux, Mac vagy Windows asztali számítógépről. Az iPrint támogatja az Apple AirPrint megoldását, ennek köszönhetően a felhasználók egyszerűen, előzetes telepítés nélkül nyomtathatnak Mac és iOS eszközökről bármilyen, az Apple által tanúsított nyomtatón. 

 

Az eszköz számos hasznos funkcióval könnyíti meg a mobil nyomtatást, beleértve a dokumentumkonvertálót és a QR-kód olvasót. A nyomtatási feladatok e-mailben vagy webes böngészőben is elküldhetők, ezáltal a nyomtatók előzetes telepítés nélkül is használhatók bármilyen készülékről. Az eszközben egy WalkUp Printing funkció is elérhető, amely csak akkor indítja el a nyomtatást, amikor a felhasználó a nyomtatón lévő gombbal, az azonosító kártyájával vagy az iPrint alkalmazással engedélyezi azt. Ezáltal segít elkerülni a véletlenül elküldött nyomtatási feladatokkal járó pazarlást, valamint növeli a dokumentumbiztonságot. A felhasználókat továbbá egy nyomtatói portál is segíti az egyszerű használatban, amelyen keresztül gyorsabban kereshetik meg, érhetik el és vehetik igénybe az infrastruktúrában található nyomtatókat.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Már 250 SafeCross okoszebra védi a magyar gyalogosok biztonságát

2024. április 13-án, Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett 250. SafeCross okoszebrát.

2024. április 16. 18:10

Májusban indul az első SMP Marketing Masters kurzus!

A Magyar Marketing Szövetség elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat. Az SMP Masters magyar nyelvű, programsorozat összesen 5, egyenként 2 napos tematikus kurzusból áll.

2024. április 16. 11:41

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

A becslések szerint 2030-ra Franciaországban legalább 330 ezer, de akár 480 ezer e-töltőállomásra is szükség lehet. Ehhez gyors ütemben, folyamatosan újabb és újabb autópálya-pihenőhelyeket szerelnek fel töltőkkel, ahol már most akár 20 perc alatt 80 százalékra „tankolhatóak” az e-autók. 

2024. április 16. 10:10

Dizájnkiállításon és konyhai szakkiállításon is megmutatja magát a Samsung

A Samsung két milánói eseményen vesz részt idén áprilisban. A vállalat az EuroCucina 2024 konyhai szakkiállításon az összekapcsolt otthonok jegyében mutatja be új, prémium konyhai eszközeit és az életstílust, amit a készülékek kínálhatnak. A Milánói Design Hét Fuorisalone 2024 eseményén rendezett dizájnkiállításán pedig művészileg is megmutatja a látogatóknak a vállalat formatervezési filozófiáját.

2024. április 15. 19:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09