#Varosipezsges: Kampány indul a Z generáció digitális edukációjáért

forrás: Prím Online, 2017. augusztus 2. 13:41

A Z generáció digitális és közösségimédia-oktatásáért, illetve használati szokásainak mélyebb megismeréséért fogott össze az Antall József Tudásközpont (AJTK) középiskolásoknak szóló programjaiért felelős Szóda Műhely, a Deák 17 Ifjúsági Művészeti Galéria, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU), a Ringier Axel Springer fiatalokat megcélzó portálja, a Noizz.hu és a Noguchi Porter Novelli, együttműködésben a Középsuli.hu-val.

A kezdeményezés célja a digitális edukáció, illetve a Z generáció tartalomfogyasztási szokásainak mélyebb megismerése. Az együttműködésben résztvevő szervezetek fel kívánják hívni a figyelmet arra, hogy a közösségi médiával szinte együtt lélegző fiatalok miként használják ezeket a csatornákat, illetve kreatív és technikai segítséget kínálnak, hogy a fiatalok minél sikeresebben fejezzék ki magukat online felületeken. A kampánystratégia megalkotása és a kivitelezése mögött a Noguchi Porter Novelli áll.

 

A kampány keretében a METU, a Szóda Műhely és a Noizz.hu közös kutatásban méri fel a tizenévesek Instagram-használati szokásait, érdeklődési körüket, valamint az általuk alkalmazott kompozíciókat és képszerkesztési technikákat. A felmérés lehetőséget ad arra, hogy átfogóbb képet kapjunk a mai tizenévesek digitális önkifejezésével kapcsolatban, segítve a kezdeményezés további fejlesztését. 

 

A program részeként a Szóda Műhely Városi Pezsgés (#varosipezsges) címmel indít Instagram-pályázatot középiskolások számára. A közösségi képmegosztóra feltöltött képek közül a legkiválóbb alkotásokat a METU, a Szóda Műhely, a Noizz.hu és a Deák17 galéria szakértőiből álló zsűri választja majd ki, a legjobbnak ítélt fotó készítőjét egy GoPro kamerával díjazzák. A pályázatra feltöltött legizgalmasabb képekből a Deák17 galéria rendez kiállítást.

 

A digitális készségfejlesztés jegyében, a Szóda Műhely szervezésében résztvevő fiatalok a Deák17 galéria workshopján tapasztalt szakemberektől ismerhetik meg a leglátványosabb és legkifejezőbb közösségimédia-fotók elkészítésének fortélyait. A későbbiekben az érdeklődő diákok részt vehetnek egy szerkesztőségi látogatáson, ahol Noizz.hu munkatársainak mindennapjaiba nyerhetnek bepillantást. 

 

 

„Az AJTK tudományos tevékenységének központi eleme a tehetséges fiatalok képzése, ismereteik bővítése. A kimondottan a középiskolások karrierorientációjára, kreatív készségfejlesztésére létrejött Szóda Műhely célja, hogy a lehető legtöbben már az érettségi előtt megalapozott döntést hozzanak a továbbtanulásról, ezzel is elősegítve a gyors szakmai előrejutást a későbbiekben” – hangsúlyozta Zborai Eszter, a tudásközpont Tehetséggondozás Irodájának vezetője.

 

„A METU számára – ahogy ezt számos szakunk és közel 20 különböző művészeti képzésünk is bizonyítja – kiemelten fontos, hogy felszínre hozza a fiatalokban rejlő kreativitást” – mondta Jákó Eszter a METU marketing és kommunikációs vezérigazgató-helyettese. „Minél korábban érik megfelelő impulzusok a vizuális művészetek iránt érdeklődőket, annál nagyobb az esély arra, hogy megtalálják saját hangjukat, útjukat ebben a művészeti ágban. A METU ezért tartja fontosnak, hogy ne csak támogassa a Szóda Műhely kampányát, de aktívan részt is vegyen benne” – tette hozzá. 

 

„Az ügyfeleinkkel – az AJTK-val, a Noizz.hu-val és a METU-val –, illetve az együttműködő stratégiai partnerekkel közösen kidolgozott program célja, hogy megszólítsuk és megmozgassuk azt a generációt, amely néhány év múlva fontos kereskedelmi célcsoporttá válik, egyben még mélyebben megismerjük, milyen tartalommal érhetők el a leghatékonyabban” – hangsúlyozta Szántó Balázs, a Noguchi Porter Novelli ügyvezető-partnere.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Jövőbe mutató adatvizualizációs megoldások az SAP és az IFUA Horváth versenyén

Kihirdették az SAP Hungary és az IFUA Horváth adatvizualizációs versenyének nyerteseit. Ötven csapat mérte össze tudását az egyetemi és vállalati szférából. A versenyzőknek az SAP új döntéstámogató eszköze, az SAP Analytics Cloud (SAC) segítségével kellett a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által biztosított adatokból látványos és lényeges összefüggéseket bemutató adatelemzéseket készíteniük és prezentálniuk. 

2024. április 17. 19:55

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09