GEFCO Csoport: növekedés és kiemelkedő pénzügyi teljesítmény 2017 első felében

forrás: Prím Online, 2017. szeptember 26. 09:41

Az ipari logisztika globális szereplőjeként és Európa vezető autóipari logisztikai vállalataként ismert GEFCO Csoport bejelentette, hogy 2017 első félévében bevétele elérte a 2,262 milliárd eurót (1,9%-os növekedés), a kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredménye (EBITDA) pedig 115 millió euró (25,8%-os növekedés) volt.

Luc Nadal, a GEFCO Csoport igazgatótanácsának elnöke szerint: „A GEFCO félévi eredményei tükrözik azt a már 2016-ban is megmutatkozó pozitív trendet, melynek eredményeként a csoport működési és pénzügyi teljesítménye is nőtt, a kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredménye pedig 25,8%-kal növekedett. A 1,9%-os bevétel gyarapodás a régebbi partnereinkkel kialakított szoros együttműködés eredménye, és köszönhető a szélesebb ügyfélkörben folyamatosan erősödő kereskedelmi teljesítményünknek is, ami elérte a 6%-ot."

 

Stabil pénzügyi helyzet és növekedés 

2017 első felében a GEFCO Csoport forgalma elérte a 2,262 milliárd eurót, mely 1,9%-os növekedést jelent a 2016-os év azonos időszakához képest. A növekedés főként a megerősödő európai autópiacnak és európai gazdaságnak, illetve a nemzetközi ügyfélkör folyamatos bővítésének köszönhető.

 

Az első hat hónap kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredménye (EBITDA) 114,8 euró volt, mely 25,8%-os növekedést jelent 2016 első félévéhez viszonyítva. A nyereségesség jelentős növekedése a GEFCO által bevezetett proaktív politika eredménye, melynek célja a beszerzésmenedzsment optimalizálása és az állandó költségek csökkentése. A Csoport „asset-light” (nem eszközigényes) üzleti modellje szintén elősegíti a hatékony költségmenedzsmentet. A GEFCO nagyon kevés adóssággal rendelkezik, pénzügyi helyzete stabil.

 

A diverzifikáció a fejlődés motorja 

Az egyik legösszetettebb, legnagyobb igényeket támasztó logisztikai ágazatnak számító autóiparban a GEFCO több, mint 65 éve van jelen, és világszerte teljes ellátási láncokat menedzsel, illetve optimalizál. E páratlan know-how-nak köszönhetően a cégcsoport 2017-ben újabb szerződéseket kötött. A legjelentősebb ezek közt egy kibővített partnerségi megállapodás a Volkswagennel a cég rosarioi és Buenos Aires-i üzemeire vonatkozóan, a közép-európai internetes használtautó-kereskedés piacvezetőjével, az Auto 1-gyel kötött megállapodás, valamint a BMW-vel kötött egyesült királysági megállapodás, melynek keretében a GEFCO összetett menedzsmentszolgáltatásokat nyújt új autókhoz és motorkerékpárokhoz, valamint gondoskodik a járművekről az élettartamuk lejártát követően.  

 

A Csoport az ipari szektor különböző gyártóit is segíti abban, hogy növeljék saját versenyképességüket. A partnerek bizalma, és számuk folyamatos növekedése igazolja a GEFCO egyedülálló szakértelmét. A vállalat 2017 első felében új, kiterjedt együttműködési megállapodást kötött a francia ruházati márkakereskedővel, a Kiabival a cég normandiai és délnyugat-franciaországi üzleteire vonatkozóan, valamint megállapodott egy vezető egyesült királysági olajipari vállalattal kenőanyagok FÁK országokba való szállításáról, multimodális logisztikai megoldások segítségével. 

 

A GEFCO a fentieken túl is folytatja diverzifikációs stratégiáját, és igyekszik megragadni a dinamikusan fejlődő élettudományi és egészségügyi piac nyújtotta lehetőségeket, így kibővítette a Mundipharma Medical Company-nak nyújtott szolgáltatásainak körét. A vállalat egyre több támogatást nyújt a humanitárius és segély szektorban is. 

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

A márkák megítélése szenvedhet kárt a visszaeső életszínvonal miatt

Az összes vizsgált szempont szerint romlott a fogyasztói elégedettség az elmúlt egy évben a KPMG Customer Experience Excellence globális kutatása szerint. A jelenség mögött első sorban a globális megélhetési válság áll. Ugyanakkor a pandémia idején a márkák részéről tapasztalt odaadó hozzáálláshoz képest a mostani krízisjelenségek kezelésében nem érzik a fogyasztók a cégek részéről a partneri hozzáállást. Míg például a covid okozta fogyasztói nehézségeket közös összefogással lehetett megfelelően kezelni, a mesterséges intelligencia kérdésében akár a front ellentétes oldalára is rendeződhetnek a szolgáltatók és a fogyasztók – hívja fel a figyelmet jelentésében a KPMG.

2024. március 27. 13:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05