Százhatvanezer előfizető az egyéves Vodafone-nál

Kovács Attila, 2000. november 22. 18:33
A Vodafone vezetése november 22-én sajtótájékoztatón értékelte a cég egyéves fennállásának eredményeit, a jelen és a közeljövő feladatait.
Vitai Attila vezérigazgató kiemelte, a gyors ütemben épülő hálózat december végére 70 százalékos országos lefedettséget fog biztosítani, és a tervezett ezerkétszázból nyolcszáz bázisállomás lesz már üzemben. Jelenleg Budapesten, tíz jelentős városban és az autópályákon teljes lefedettséget biztosít a Vodafone, amely november 30-ával felmondja a Westel mobillal kötött roaming szerződését (a Pannon GSM-mel továbbra is fennáll a barangolási szerződés).

A jelenleg százhatvanezer előfizetővel rendelkező GSM-szolgáltató az év végére a terv szerint megközelítheti a 200 ezres számot. Új ajánlatok: a VitaMax Fiesta olyan előre fizetendő kártyás díjcsomag, amelyet elsősorban azoknak a fiataloknak dolgoztak ki, akik 17 óra után és péntek, szombat, vasárnap jellemzően sokat telefonálnak, és nagy SMS-forgalmat bonyolítanak le; egy másik kedvezmény szerint azok az előfizetők, akik most kétéves előfizetést kötnek a Vodafone-nal, egy év múlva visszakapják a megvásárolt készülék árát.

Kulcsszavak: +céginfo Vodafone-hu

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05