E-kereskedelem Európában

forrás: Prím Online, 2017. november 11. 08:46

A ShopAlike nemzetközi csapata idén nyáron sem lustálkodott. Felkeresete 13 európai ország 100 partnerüzletét egy külön, számukra kidolgozott, felméréssel. A kérdőív lényege az e-kereskedelem trendjeinek illetve kulcsfontosságú mozgatóinak elemzése volt.

 

Az Y Generáció, mint fontos tényező

A digitális világ megváltoztatta a vásárlási szokásokat. Mindez legnagyobb hatással az ilyen újításokra leginkább nyitott fiatalokra van. Az Y generáció tagjai a média által szocializálódnak, amit alakítanak is. A fiatalok 47%-a hozza vásárlási döntéseit a közösségi média véleményének alapján. Hasonlítás képpen: ez a többi generáció 19%-ára igaz.

 

A felmérésünkben résztvevő partnerüzletek is egyre jobban törekednek arra, hogy diverzifikált marketing stratégiával megszólítsák a fiatal generációt. Többségük a megnövelt közösségi médiában való résztvétellel szeretnék megközelíteni az adott csoportot. Fontos viszont szem előtt tartani azok megújjult szokásait. Egyre több fiatal hagyja el a Facebook-ot, más közösségi média javára, mint például Instagram vagy Snapchat. Az Y generáció 19%-kal nagyobb valószínűséggel használja az Instagram-ot, és 14%-kal a Tumblr-t, mint más korcsoportok.

 

Infografika a magyar online kiskereskedelem helyzetéről:

 

Forrás: http://www.gkidigital.hu/
 

 

Bőven tud még nőni a magyar online kereskedelem

A válaszadók túlnyomó többsége optimista a jövőre nézve és elégedett az e-kereskedelem jelenlegi állásával. Van is miért pozitívnak lenni, hisz Magyarországon a kiskereskedelmi forgalom (és különösen az online kiskereskedelem) első félévben tapasztalt növekedése alapján 2017 végén valóban jóval nagyobb lesz a forgalom, mint 2016-ban. A teljes magyar kiskereskedelem 3,9 százalékkal nőtt, valamivel lassabban, mint 2016-ban. Az online kiskereskedelem a GKI Digital piackutató adatai szerint viszont 20 százalékkal.

 

Magyarországon az online szegmens részesedése a teljes kiskereskedelemben 5-6 százalék körül van, vagyis bőven van még hova nőni. A magyarok főleg elektronikai termékeket vásárolnak interneten, de idővel az egyéb tartós fogyasztási cikkek és a napi fogyasztási cikkek online kiskereskedelme is el fogja érni azok szintjét.

 

A jövő a nagy, széles termékpalettával rendelkező webshopoké, vagyis a piac koncentrálódni fog. A vásárlók szeretik, ha minél több dolgot találnak meg egy helyen,és szeretnek megszokott, bejáratott helyen vásárolni online is, nem csak offline. A kisebb webshopok akkor fognak tudni megmaradni a piacon, ha olyan szűk vásárlói réteget céloznak, amik kimaradnak a nagy boltok szórásából, esetleg nagyon alacsony árakkal szállnak versenybe.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05