Közel 50.000 forintot szánunk karácsonyi ajándékokra

forrás: Prím Online, 2017. november 23. 19:31

Karácsonyi dalok a plázákban, tömeg és fahéjillat: indul az év legnagyobb bevásárlássorozata. Az ajándékkeresők több mint 85 százaléka a következő hetekben tervez megvenni szinte mindent, amit majd a fa alá tesz december 24-én – többek között ez derült ki a Vatera saját felhasználói körében végzett friss felméréséből. 

A válaszadók zöme (36%) 4-5 fő számára tervez vásárolni, valamivel kevesebben (32%) pedig 1-3 személynek. Átlagosan 46.870 forintot szánunk a karácsonyi ajándékokra, és ennek majdnem a felét online költjük majd el.

 

A nőket jobban elkapja a vásárlási lázA felmérés eredményei megerősíteni látszanak a sztereotípiákat: míg a legtöbb férfi (41%) maximum 3 személyt ajándékoz meg, addig a nők többsége (36%) 4-5 főnek tervez vásárolni, de sokan (29%) akár 6-10 személynek is kedveskednek. 



A kutatás szerint egyre korábbra esik a karácsonyi nagybevásárlás: a kitöltők 37 százaléka novemberre, 41 százaléka pedig december elejére időzíti az ajándékok beszerzését. Ugyanakkor csupán a válaszadók 13 százaléka jár egész évben nyitott szemmel. Meglepő módon a tengerentúlon már-már piros betűs ünnepnek számító Black Fridayre és Dotcommerce dayre is csak kevesen készülnek hazánkban, a válaszadók csupán 5 százaléka számol a különleges akciókkal. Szintén kevesen halogatnak, mindössze a felmérésben részt vevők 3 százaléka hagyja az utolsó pillanatra a vásárlást, és e tekintetben elenyésző a nemek közötti különbség.

 

Azt adjuk, amit kapni szeretnénkAz online piactér nemcsak arról kérdezte meg a felhasználóit, hogy milyen ajándékot fognak vásárolni, hanem arról is, hogy mit látnának szívesen a fa alatt. A legtöbben ruhát (73%), könyvet (68%) és szépségápolási terméket (60%) szeretnének kapni, és ezeket is tervezik venni, vagyis hasonló ajándékban gondolkodnak, mint amire saját maguk vágynak. Ennek némileg ellentmondóak a számítástechnikai eszközök (notebook, tablet stb.), amelyek sokak (53%) kívánságlistáján szerepelnek, mégis kevesebben (40%) lepik meg vele szeretteiket. Helyette inkább a háztartási kisgépek kerülnek majd a kosarakba (51%), így előfordulhat, hogy a vágyott új laptop helyett többen egy praktikus robotporszívót találnak a fa alatt, amelyet rögtön be is vethetnek az ünnepek utáni romeltakarítás során. A tervezett ajándékok között előkelő helyen szerepel még a gyerekjáték (61%), ami érthető, hiszen a szülők számára gyermekük boldogsága és kívánságának teljesítése szinte mindennél fontosabb.

 

Egyre több ajándékot rendelünk onlineIdén a karácsonyi bevásárlás felét már online intézzük: átlagosan több mint 23.000 forint értékben pakoljuk tele a virtuális kosarunkat – elsősorban könyvekkel (60%), illetve a már említett háztartási kisgépekkel (59%). Hasonlóképp, túlnyomó részben inkább az internetről rendelünk számítástechnikai eszközöket (62%) és gyerekjátékokat, LEGO-t (72%). Manapság egyre népszerűbb az élmények – például üdülés vagy wellness hétvége –ajándékozása. Az ilyen jellegű meglepetéseket az esetek 91 százalékában szintén az interneten szerezzük be, ahol különféle csomagokat érhetünk el egyszerűen, és sokszor igen kedvezményesen.

 

A felmérés szerint főleg a kényelem miatt (73%) választjuk a virtuális üzleteket, ami nem csoda, hiszen az online vásárlás sokszor csábítóbb, mint a plázákban tolongás. Fontos döntési szempont még az egyszerű ár-összehasonlítási lehetőség (62%), ráadásul így kedvezőbb árakkal (51%) és szélesebb választékkal (43%) találkozhatunk. Gyakran fordul elő például, hogy olyan termékre bukkanunk az online katalógusban, amit a boltokban nem vagy csak nehezen találnánk meg magunktól.



Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy online vásárlás esetén házhozszállítást is kérhetünk, ami tovább növeli a kényelemérzetet. „Karácsony előtt ugrásszerűen nő a futárszolgálattal történő kézbesítések aránya. Idő és energia hiányában ugyanis a vásárlóknak gyakran megéri egy picivel többet áldozni az ajándékbeszerzésre, hogy elkerüljék az ilyenkor jellemző zsúfoltságot és sorban állást. A felmérésünkben részt vevők visszajelzései alapján a neten vásárolt tárgyak közel 60 százaléka így jut el idén év végén a vevőkhöz. A fizetési módok tekintetében még mindig a készpénz a legjellemzőbb (36%), de már egyre gyakoribb a banki átutalás (28%) és az online fizetés is (22%)” – mondta Szanitter Áron, a Vatera vezetője.

 

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Mesterséges intelligenciával készítik össze az Unilever B2C webshopjának rendeléseit

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége bővült és egy 14.500 négyzetméteres raktári terület kezelése mellett immár az Unishop raktárlogisztikai és fullfilment kiszolgálását is végzi. 

2024. április 17. 14:50

Terjednek az alacsony kódú technológiák

Az elmúlt években állandó slágertéma volt a globális informatikushiány, majd elkezdtek záporozni a hírek a techszektorban zajló tömeges elbocsátásokról és a szakértők máris a vészharangokat kongatták. A fordulatot a legtöbben a mesterséges intelligencia számlájára írják, ugyanakkor egyre nagyobb szeletet hasítanak a piacból a low-code platformok is. Ezekkel minimális kézi kódolással fejleszthetünk gyorsan és hatékonyan, miközben rugalmasan alkalmazkodhatunk a változó igényekhez és egyszerűen hangolhatjuk össze az üzleti és technológiai szempontokat. 

2024. április 17. 10:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09