GDPR antológia közösségi szerkesztésben

forrás: Prím Online, 2018. január 18. 11:13

A Hétpecsét Egyesület a Hétpecsétes történetek és a Hétpecsétes történetek II után nekilátott a Hétpecsétes történetek 2,5 -nek. A tematikus szám egy GDPR antológia lesz. 

A korábbi kötetektől eltérően ebben az esetben az Egyesület tagjai nem szerzői lesznek a kiadványnak, hanem már elérhető tartalmakat szerkesztenek egy antológiába, azaz válogatva, csoportosítva, kulcsszavazva és egységes formai szerkezetbe foglalják össze. A most kezdődő projekt eredményét a terv szerint a márciusi, 80. szakmai fórumon mutatják be és a Digitalstand felületén ingyenesen elérhetővé is teszik mindenki számára.

 

9.450.000 találatot ad a google a „GDPR”-ra keresve. Magyar nyelven is 109.000 a találatok száma. Ez a nagy szám nem véletlen, hiszen sokan foglalkoznak a hamarosan életbe lévő szabályozással. Most helyzet van. Az információbiztonsággal foglalkozók körében a GDPR, illetve főleg a szabályok be nem tartásából származó büntetési fenyegetés mértéke sok új gondolatot hozott. Az ezzel foglalkozó konferenciáknak, s kommunikéknek se szeri, se száma.

 

Valahogy azért a szakemberek, s vezetők, akiknek foglalkozni kell a GDPR-nak megfelelő rendszer kialakításával egyszerre kapnak túl keveset a maga EU nyelvezetén megfogalmazott eredeti jogi szövegezéstől, s sokat az értelmezésektől, amelyek mögött sokszor egy-egy részkövetelmény üzleti alapon történő hangsúlyozása történik.

 

A Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület úgy gondolja, hogy felhasználva a 16 év alatt felépített szakmai műhelyét, elkészíti a Hétpecsétes történetek 2,5-t, amely kifejezetten a GDPR-ral foglalkozik.

 

Az idő rövidsége, s a téma szerteágazó jellege miatt egy újszerű közösségi formát választottak a megvalósításhoz a következő fő mérföldkövekkel:

  • a január 17-i szakmai fórumon meghirdeti a közösségi projektet,
  • február 7-ig várják, hogy a kollégák elküldjék, hogy számukra milyen nyilvánosan elérhető helyen találtak számukra értékes információt.
  • szintén február 7-ig küldhetnek be javasolt kulcsszavakat és jelentkezhetnek szerkesztőségi munkára a szakemberek,
  • a beérkezett ajánlások alapján egy rendezett, csoportosított és kulcsszavakra kigyűjtött antológiát állítunk össze a közösségből erre a feladatra jelentkező önkéntesekkel,
  • a „Hétpecsétes történetek 2,5 – a GDPR antológia”-t a Hétpecsét 80., március 7-i szakmai fórumán mutatják be, és ezzel egyidőben nyilvánossá is teszik a Digitalstandon.

 

 Az Egyesület reméli, hogy ezzel is hozzájárul az információs társadalom előnyei mellett jelentkező fenyegetettségek kockázatarányos kezeléséhez.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

A márkák megítélése szenvedhet kárt a visszaeső életszínvonal miatt

Az összes vizsgált szempont szerint romlott a fogyasztói elégedettség az elmúlt egy évben a KPMG Customer Experience Excellence globális kutatása szerint. A jelenség mögött első sorban a globális megélhetési válság áll. Ugyanakkor a pandémia idején a márkák részéről tapasztalt odaadó hozzáálláshoz képest a mostani krízisjelenségek kezelésében nem érzik a fogyasztók a cégek részéről a partneri hozzáállást. Míg például a covid okozta fogyasztói nehézségeket közös összefogással lehetett megfelelően kezelni, a mesterséges intelligencia kérdésében akár a front ellentétes oldalára is rendeződhetnek a szolgáltatók és a fogyasztók – hívja fel a figyelmet jelentésében a KPMG.

2024. március 27. 13:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05