SMS-t kaptunk: árvíz közeleg?

forrás: Prím Online, 2018. március 22. 15:08

A minden év március 22-én megtartott Víz Világnapja idén már nemcsak a tiszta víz fontosságával és az édesvízkészletek veszélyeztetettségével foglalkozik, hanem például a klímaváltozás negatív hatásai miatt keletkező árvizek környezetkárosító és emberéleteket veszélyeztető következményeivel is. A Bosch, hálózatba kapcsolt okosmegoldásaival ezen a téren is jelentős súllyal léphet be az éghajlatváltozást és az időjárást érintő globális technológiai diskurzusba.

Időben érkező figyelmeztetés a folyók digitális felügyeletével

Az éghajlatváltozás a világ számos régiójában megváltoztatja az időjárást, aminek hatásait (pl. rendkívül aszályos időszakok, amiket hirtelen lezúduló, özönvízszerű esőzések követnek) már „kicsiben” itt, Magyarországon is érezhettük. A kutatók az egyre gyakrabban jelentkező, erős esőzések miatt is egyre gyakoribb és hevesebb áradásokra is számítanak világszerte. Eddig a folyók vízállását jellemzően mechanikus módon mérték, azonban mire ezek az adatok a válaszreakcióban érintett harmadik felek, például az evakuációt elrendelhető döntéshozók, vagy épp a katasztrófavédelmi szakemberek számára elérhetővé váltak, akár órák is eltelhettek. És ilyen horderejű természeti katasztrófák esetén minden perc számít.

 

A Bosch új árvízfigyelő rendszere (Flood Monitoring System) ezért digitálisan, és ami a legfontosabb: valós időben, másodpercenként felügyeli a folyók és a települések közelében található egyéb vizek vízállását, így még időben figyelmeztethet egy közelgő áradás, vagy szökőár előtt. A Bosch, új rendszerét egy kísérleti projekt keretében, a Ludwigsburg mellett található Neckar-folyón tesztelte. 

 

 

Az árvízfigyelő rendszer ultrahang-érzékelői és kamerái figyelik nemcsak a vízszint, hanem a vízsebesség és az átfolyási mennyiség változásait is. A szó szerint és átvitt értelemben is befolyó adatokat a rendszer a Bosch IoT-felhőjébe továbbítja, hogy azokat egy képfelismerő algoritmus csupán másodpercek alatt feldolgozza, elemezze. Amennyiben egy adott érték kritikus határt érne el, a városvezetés, a katasztrófavédelemben illetékes döntéshozók, az érintett lakosok, és a nagyobb vizek közvetlen közelében tevékenykedő cégek tulajdonosai, illetékesei is SMS-üzenetben kapnak jelzést, hogy időben megtehessék a szükséges óvintézkedéseket az árvízkárok kivédéséhez. 

 

A megoldás iránt már most olyan, többek között indiai és dél-amerikai települések és országok is érdeklődnek, amelyeknek gyakran kell megküzdeniük az áradásokkal, és az azokat sajnálatos módon szinte törvényszerűen követő kárrendezéssel.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09