Vízből mentett adatok

, 2000. december 4. 20:19
A Kürt Rt. többször bizonyította már, hogy egyedi adat-visszaállítási technológiái sikeresen alkalmazhatók tűzből kimentett merevlemezek állományainak kiolvasására. Arra azonban korábban nem akadt példa, hogy egy víz áztatta gép winchesterének adatait sikerüljön visszanyerni.
A közelmúltban szennyvíz árasztott el egy olyan alagsori helyiséget, ahol számítógéppel dolgoztak, s a hirtelen jött árvíz éppen bekapcsolt állapotban találta a PC-t. A csőtörés vasárnap volt, a szennyezett vizet csak hétfőn szivattyúzták ki, s ezt követően került a Kürt szakembereinek kezébe a kiszerelt winchester. Mint utólag kiderült, nagy szerencse volt, hogy a felhasználó nem próbálkozott saját maga adatmentéssel, akkor ugyanis végképp búcsút inthetett volna a tárolt információknak.

Elsőként az elázott winchester esetében az alumínium hordozóanyag deformációját kellett korrigálni, utána következhetett az igazi szakmai bravúr: az író-olvasó fej cseréje és egy mikronnyi pontossággal történő újrapozicionálása. Ezután már csak a "rutinfeladatok" következtek. Végül sikerült egy aránylag jó minőségű fizikai másolatot készíteni, s végeredményben a merevlemez tartalmát teljes egészében visszanyerni.

Kulcsszavak: Kürt adatmentés

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09